kulcsszavak alapján is kereshetsz

2013. március 28., csütörtök

Tételek - Irodalom



Irodalom – 11. tétel
Témakör: Látásmódok
 
Jókai Mór: Az arany ember

Jókai Mór Komáromban született 1825. február 18-án. A szülői ház szellemét a hazaszeretetet és a puritán kálvinista erkölcs mellett liberális felvilágosultság jellemezte. Csodagyereknek számított. A pápai önképzőkörben ismerkedett meg Petőfivel, akivel később mélyült el barátsága. Bár ügyvédi oklevelet szerzett, írói pályára lépett. Pesten tagja lett a Petőfi köré csoportosuló Tízek Társaságának. Petőfi és Vasvári Pál társaságában a francia forradalom történetével és az utópista szocialisták eszméivel ismerkedett. 1848. március 15-én a forradalmi pesti ifjúság egyik vezére. Március 15-én ismerkedett meg Laborfalvi Rózával, akit hamarosan feleségül vett. A szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült. Az üldözésektől felesége kapcsolatai óvták meg. Jókai kezdetben álnéven kénytelen írásait közölni, s még 1854-ben is az induló Vasárnapi Újság csak főmunkatársként tünteti fel, jóllehet ő volt a lap valódi gazdája. Az ’50-es évek elején ért be művészete. A politikai életbe 1861-ben kapcsolódott be újra: megválasztották képviselőnek. A ’70-es évektől ünnepelt író lett. 1876-ban az ellenzéki írók által alapított Petőfi Társaság elnökéül választotta. 1886-ban meghalt a felesége. A politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte. 1904. május 5-én halt meg tüdőbajban.

Az arany ember közlését A Hon című napilap 1872. január 1-jén kezdte meg. Valószínű, hogy ekkor a mű nagy része, esetleg már az egész készen állt. Könyv alakban is ugyanebben az évben jelent meg. Az arany ember határhelyzetet foglal el a magyar széppróza történetében: a romantikus regény betetőzője és a magyar szecessziós próza első megnyilvánulása. A stílus- és ízlésirányzat jelenlétét mutatja a gazdag, túlburjánzó ornamentika, az életösztön mellett jelentkező halálvágy, a fojtott erotika.
A mű egyik helyszíne Komárom, az író szülővárosa. Komárom éppen Az arany ember története időpontjában élte fénykorát. A felvidéki és alföldi kereskedelem fő vízi útjainak kereszteződésénél fekvő város virágzó gabona- és fakereskedelme, valamint feldolgozó ipara jólétet és folyamatos gazdagodást biztosított polgárainak. A környezetrajz elevensége és plaszticitása onnan adódik, hogy Jókai saját gyermekkorának világát idézi fel. A másik fontos helyszínt, a Balatont a hatvanas évek végén ismeri meg alaposabban az író. A regény legfestőibb leírása, a Vaskapu a képzelet szülötte.
Jókai nem határozza meg egyértelműen a cselekmény időpontját. A regényben elszórtan felbukkanó, támpontul kínálkozó dátumok ellentmondanak egymásnak. Annyi bizonyos, hogy a történet az 1820-as évek végén, vagy az 1830-as évek elején kezdődik. A végkifejletig mintegy 9 - 10 év telik el.
A regény fő szervező elve két antik eredetű mítosz. Az egyik Midász király története. A legendás király azt kérte Dionüszosztól jutalmul, hogy minden változzék arannyá, amihez csak hozzáér. Jókai többször is utal Tímár kapcsán a mondára, anélkül, hogy említené Midász nevét: „És akármihez kezd, az mind arannyá változik a kezében”. A másik mítosz Polükratészt idézi. Tímár sikerei csúcsán ezt a mítoszt idézi fel: „Eszébe jutott Polycrates, aki nem tud veszíteni, s végre rettegni kezd nagy szerencséjétől ”. Timár Mihály története e két mítoszt példázza. A főszereplő teljesíti Ali Csorbadzsi végakaratát, elviszi Tímeát a Brazovics-házba. Az elázott búza és a török kincs révén megalapozza szerencséjét. Az „arany ember” kifejezést a Szent Borbála továbbhaladási engedélyét megadó inspiciens használja először Kacsuka úrnak írt levelében: „Ez egy arany ember”. Ettől kezdve, mint állandó jelző, végigkíséri a főhőst. A külső szemlélő számára az elnevezés egyértelműen a gazdagságot, az üzleti szerencsét és rátermettséget jelenti. Pénzügyi hatalmával Timár mások sorsát is irányítja: a Tímeát megalázó Brazovics-házat tönkreteszi, a családfőt öngyilkosságba kergeti, s ezzel akaratlanul is meggátolja Athalie és Kacsuka házasságát. Másoknak kitüntetést szerez, a hűséges Fabula Jánost gazdaggá teszi. A felemelkedéssel azonban együtt jár a kétség is. Timár belső monológ formájában megjelenített vívódásai ritmikusan tagolják a regényt. A megoldhatatlan erkölcsi problémák az öngyilkossági kísérletig sodorják a főhőst.
Az arany ember bölcseleti alapját az ember és polgár ellentéte adja. Paradox módon a polgári világot uralomra juttató felvilágosodás vetette fel nagy erővel a civilizáció és a természet szembenállását, az egység végérvényes megbomlását. Az egyén válaszút előtt áll: vagy mint ember a természet része lesz, vagy polgárként a társadalomé. Az egyén nem lehet mindkettőnek a tagja, mert természet és civilizáció kizárja egymást. Timár sorsa ezt példázza. A polgári világban a pénz a legfőbb érték, ez adja a társadalom megbecsülését. Minden megvásárolható, mindent átsző a korrupció. A „Szent Borbála” továbbhaladását az arany biztosítja, a bécsi minisztériumban jó pénzért kitüntetéshez lehet jutni. Aki híján van a pénznek, azt kiveti magából a társadalom.
A haszonelvűség világával szemben Jókai megteremti az eszményi életforma színterét, a Senki szigetét. Amikor a főhős először lép a partra, „amit maga előtt látott, az a paradicsom volt”. Ez a sziget a színhelye a hősök társadalommal dacoló vállalkozásainak, amelyben megkísérlik boldogságukat létrehozni Istennek a természetbe rejtett parancsai szerint, melyeket a világ megtagad vagy üldöz.
A Senki szigete ugyan a világtól elzárt hely, mégis állandó kapcsolatban áll a külvilággal. Területenkívüliségét a török porta és a bécsi udvar ötven évre biztosította, az idillt, a harmóniát a pénz és a fegyverek kiiktatása hozta el. Az itt lakók cserekereskedelemre rendezkedtek be. Napjaik nem tétlenségben, hanem állandó és nyugodt munkálkodásban telnek.
Timár a két világ között ingadozik és ingázik. Amikor a Senki szigetén tartózkodik, Tímea és az üzleti ügyek izgatják, Komáromból pedig Noémihez vágyik. „Boldog volt itthon, és szerette volna tudni, mi történik otthon”. A dilemma szinte feloldhatatlan Timár számára.
Nehezíti a főhős döntését a kétféle szerelem is, mely magába sűríti a két világ jellemzőit. Timár vonzalma Tímea iránt kettős természetű. A bűntudat és a kötelességteljesítés éppúgy munkál kapcsolatukban, mint az alabástrom test birtoklásának a vágya. Timár a regény elején háromszor merül alá a Dunába, hogy kimentse a török lányt. Tímeát a hála érzése viszi a házasságba, s ezt meg is vallja a nászéjszakán: „Én tudom, hogy mi vagyok: önnek a neje. Önnek fogadtam ezt, s Istennek megesküdtem rá. Hűséges, engedelmes neje leszek önnek. Ez a sorsom. Ön velem annyi jót tett, hogy egész életem önnek van lekötve”. Tímea tökéletes feleség, tiszteli férjét, elvégzi a rábízott feladatot, helytáll az üzleti életben. A szerelmi szenvedély hiánya azonban felőrli a kapcsolatot.
Tímea tökéletes és hideg szépségével áll szemben Noémi életteli alakja. Noémi harmóniateremtő személyiség, aki nem csupán magához köti a férfit, de szerelmével fel is szabadítja. Kapcsolatukban az egymás iránti kötelesség a szeretetben olvad fel.



Irodalom – 12. tétel
Témakör: Látásmódok
 
Örkény István egyperces novellái

Örkény István 1912-ben született Budapesten. Jómódú polgárcsaládból származott. 1930-ban a piaristáknál végzett középiskolai tanulmányait követően a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, később gyógyszerészhallgatóként folytatta egyetemi tanulmányit. 1942-ben munkaszolgálatosként a doni frontra, később hadifogságba került, majd 1946-ban térhetett haza. 1958-1963 között nem publikálhatott a forradalomban való részvétele miatt, ekkor az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott mérnöki beosztásban. 1979-ben halt meg.

Örkény írásait a groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember. A tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Sok az abszurd elem a groteszk elbeszélésekben.
A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nemcsak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.
Az egyperces novellák írói eszköztárának radikális megújítását mutatják: a részletező, epikus leírás, a pszichológiai realizmus módszere helyett a dolgok lényegének jelzésszerű megragadására, a történet példázatszerű sűrítésére törekedett. Ez a tendencia folytatódott és bontakozott ki további prózaköteteiben (Nászutasok a légypapíron, 1967; Egyperces novellák, 1968).
Örkény az „egyperces novellának” elnevezett rövid történetben találta meg az írói alkatának legmegfelelőbb formát. Előzményei között Kafka és Karinthy éppúgy megtalálható, mint a városi folklór, a pesti vicc. A szövegek belső feszültségét ellentétes minőségek gerjesztik: a ráció és irracionalizmus, érzelmességre való hajlam és karteziánus (Descartes bölcseletén, elméletén, tanán alapuló, azt követő) józanság, a lételméleti megközelítés rejtett pátosza és a témák banalitása, a nyelvhasználat köznapissága. Az ellentett pólusok paradox együttállása hozza létre a jellegzetes örkényi írásmódot és világszemléletet, a groteszket. Erről a hagyatékból előkerült jegyzeteiben a következőképpen vall: „A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik érvényességet a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít.”
A novellák a töredékes eseményekkel eleven életre keltett gondolatot, véleményt, ítéletet jelenítenek meg. Az író a valóságot „eredetiben rajzolja”, csak a nézőpont, a képkivágás tér el a megszokottól: eltolja a koordinátarendszert, de maga az ábra marad. S miként a geometriában is ekként derülnek ki a törvényszerű összefüggések, az olvasó is így döbben rá arra, amit a megszokások mögött eddig észre sem vett.
Az írások rövidsége megköveteli a rendkívüli tömörítést, azt, hogy az archetipikus léthelyzetekben mutassák be a 20. század emberének problémáit, elsősorban elidegenedést, ember és történelem viszonyt, a mindennapi kommunikáció elsivárosodását.

 
Irodalom – 13. tétel
Témakör: Látásmódok
 
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Felsőrácegrespusztán született, 1902. november 2-án. 1920. december 22-én jelent meg első verse (El ne essél, testvér) név nélkül a Népszavában.1921 őszétől a budapesti egyetem magyar - francia szakos hallgatója volt. Illegális tevékenységéért várható letartóztatása elől 1921 végén emigrált, 1922 áprilisában Párizsba érkezett. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. Megismerkedett a francia avantgárd vezető művészeivel, többükkel életre szóló barátságot kötött. 1926-ban amnesztia nyomán hazatért. 1927. november 16-án megjelent első kritikai írása a Nyugatban; 1928-tól már költőként is rendszeresen jelen volt. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát; még ez évben, majd 1933-ban, 1934-ben, 1936-ban Baumgarten-díjat kapott. 1939-ben feleségül vette Kozmutza Flórát, József Attila utolsó szerelmét. Babits halála után 1941-ben a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője. 1983. április 15-én, Budapesten halt meg.

1945 előtt a társadalmi igazságtalanság ellen szólalt fel, a háború idején a magyarok frontra terelése ellen tiltakozott, majd ő volt az, aki a legkövetkezetesebben harcolt az elszakított területeken élő honfitársainkért. Az 1948 utáni diktatúra idején sokáig csak burkolt formában fejezhette ki tiltakozását. A költő 1950-ben, a letartóztatások, bebörtönzések és kivégzések idején írta meg Egy mondat a zsarnokságról című versét. A mű a sajtóban csak az 1956-os forradalom napjaiban jelenhetett meg. A verset ezután ismét tilalom alá helyezték, és csak 1988-ban láthatott napvilágot Illyés gyűjteményes kötetében. 1956-ban azonban ismertté vált, s az emberek titokban másolgatták, terjesztették. Nyugatra szakadt hazánkfiai is kiadták, hanglemezen és magnószalagon hallgatták a költő saját elmondásában. A költemény a tilalom éveiben is szolgálta a magyarság igazságszeretetét, lelki egészségét.
Címéhez híven, egyetlen mondatban fejezi ki a vers Illyés Gyula véleményét a Rákosi-diktatúráról. Vádló szava érvényes minden államrendszerre, amely a vers betiltásával ismeri be önnön zsarnokságát. A hatalmas körmondat az élet minden területén megmutatja, hogy a zsarnokság miként hódít az emberi viszonyokban, a magán- és közéletben éppúgy, mint a lélekben.
A vers sajátsága, hogy a körmondatban az első versszaktól kezdve megteremti a halmozás feltételeit. Úgy sorolja fel a zsarnokság ismérveit, hogy a nemcsak szóval előkészíti a következő ismérvek sokaságát. Így érezteti, hogy a zsarnokság mindent áthat. Nemcsak a fegyveres hatalom legdurvább tetteivel tombol, hanem belopja magát az ember magánéletébe, megmérgezi a családot, a munkát, a szerelmet. Az ember végül már önmagában hordozza a zsarnokságot.
A dolog közepébe vág, s mindjárt a lényegre tér a költő. A szöveg egyre szenvedélyesebb. A versszerkezet is érezteti, hogy miként szorul a hurok a rabságban tartott ember körül. A vallatószobáktól, a börtöncelláktól, a bírói ítélettől, a kivégzésektől és a titkon elföldelt halottaktól a belső meggyőződésünkig mindenütt jelen van az elnyomó hatalom. Az ember életét áthatja a zsarnokság legfőbb eszköze, a félelem. Ez teszi a mindennapi embert alakoskodóvá, képmutatóvá. Ez készteti a tömeget a vezérek ünneplésére. Ez teszi hajlandóvá a művészt arra, hogy szobrot állítson a zsarnoknak. Már a gyermekeket is úgy nevelik, hogy el ne árulják szüleik véleményét, mert akkor meghurcolják őket. Hazudni kell egymásnak, s önmagunknak. Aggódni kell folyamatosan: vajon hazajön-e a párunk, ha sokáig elmarad? Eszünk a zsarnokság rugója szerint jár. Hazudik a pap a szószéken, ha nem akar börtönbe kerülni. Eltorzul ízlésünk, feladjuk gondolatainkat. Végül a költő hiábavalónak nevezi versét, hűsége bizonyítékát is: a zsarnokság ellen nem tehet semmit. Tudja, a zsarnokság a műveket is kihasználja. Ha nem tiltja be, akkor meghamisítja, a maga hasznára fordítja.



Irodalom – 14. tétel
Témakör: A kortárs irodalomból
 
Kertész Imre: Sorstalanság

1929. november 9-én született Budapesten. 14 éves korában megjárta Auschwitzot, majd Buchenwaldot, ahonnan a lágerek felszabadítása után 1945-ben tért haza. 1948-ban érettségizett Budapesten. 1948–1950 között a Világosság, majd az Esti Budapest munkatársa. 1951-ben gyári munkás, 1951-től 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa, 1953-tól szabadfoglalkozású író és műfordító.
1998 óta a darmstadti Deutsche Akademie für Sprache und Dichtung, 2001-től a német Pour le Mérite rendjel tulajdonosa. 2000 májusában Herder-díjjal, novemberben a Die Welt irodalmi díjával tüntették ki. 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díját vehette át. 2002-ben Budapest díszpolgárává avatták. 2005. március 10-én a Sorbonne díszdoktori címét vehette át. 2007-ben a Magyar Kultúra Nagykövete. 2009-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
2009-ben nyilatkozott egy párizsi lapnak, amelyben elmondta, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála, emiatt képtelen lesz írni. Még egy utolsó könyvre szánja magát, amely a halál elfogadásáról szól.

Kertész Imre Sorstalanság című regénye 1973-ban készült el, de csak 1975-ben jelenhetett meg, s a korabeli kritika ekkor is elhallgatta. Nem önéletrajzi regény, hanem önéletrajzi formában írt regény. Főhőse a 15 éves Köves Gyuri, akit koncentrációs táborba visznek. Köves egy gyerek szemével látja az eseményeket, így semmit nem talál felháborítónak, természetellenesnek. A regénynek valójában ez a legnagyobb újszerűsége, hogy nem a felnőtt szemszögével tekinti a holokausztot, hanem egy gyermekéből. A regény stílusa is szokatlan, ironikus, sőt néha már groteszk hangnemben írja le a szenvedéstörténetet.
A mű 9 fejezetből áll, melyet helyszínek szerint 3 részre oszthatunk:
I. 1-3.fejezet: Budapest
Az első egységre a naplószerű elbeszélőmód jellemző. Az ábrázolás különböző szintjei: konkrét látványok, precíz rögzítés, az elhangzó mondatok függő beszédben való kifejezése, az elbeszélőben lejátszódó lelki folyamatok leírása. Az apa búcsúztatásakor a szereplők nem tudják, hogyan viselkedjenek (nevetségesek). Köves ezt aprólékosan leírja, mely ironikusan hat.
II. 4-8.fejezet: vasúton, koncentrációs táborokban
Változik a látókör és az időtávlat. A vonaton néhány napra, a koncentrációs táborok összevetésénél pedig hosszabb időre tekint vissza. Az irónia megjelenik a leírt valóság elemekben és a rájuk jellemző kontrasztjában (távoli, takaros).
III. 9.fejezet: Budapest
Az elbeszélés itt már rövidebb távot fut át és meghatározó szerepet kap a jelenetezés. Köves nyelvhasználata is filozofikusabb, értelmezőbb, felnőttesebb. Már nem csak a tényeket rögzíti, hanem értékel, kezd önálló véleményt kialakítani tapasztalatairól. Az, hogy ismét visszatér a történet Budapestre, keretes szerkezetet biztosít.
A regény története során a főhős magatartása, világlátása és erkölcsisége is formálódik. Világképe eleinte túlzottan leegyszerűsítve kétpólusú: az eszmélkedésének elején még minden fordulatot természetesnek fogad el. A negyedik részben is a szerencse - balszerencse dimenzióban értékeli az eseményeket. Életbizalma még akkor sem hagyja cserben, amikor a rabruha kiosztásakor rászakad a valóság, de itt az iskolára visszaemlékezve már elkezdődik a meghasonlás folyamata. Okokat még mindig nem keres, csak jó rabként túl akarja élni a hétköznapokat. Csak a hetedik részben adja fel túlélési ösztöne.
A műfaji meghatározás nem egyértelmű, hiszen láger regény, nevelődési vagy tudat regény. Köves nevelődése negatív előjelű, hiszen nem emberileg fejlődik, csak egyre jobban igazodik a körülményekhez. A regény egyik leggyakrabban használt kulcsszava az, hogy természetesen. Köves természetesnek fogadja el a fasiszta gépezetet és csodaként az emberiség gesztusait, a buchenwaldi orvosok életmentő tetteit.
A főhős elvált szülők gyermeke, ezért sehova se tartozónak érzi magát már a láger előtt is. Idegen a zsidók között is, hiszen nem tud héberül. Zsidó a magyarok közt, nem zsidó a zsidók között. Ez az idegenség a regény végén is megjelenik. Itt már elutasítja az újságíró szemléletét, éppúgy, mint Fleischmann bácsiék világfelfogását. A regény végére egy tudatosan kereső önmeghatározó személyiség lett. Ezért értheti meg az olvasó a regény utolsó mondatait, ahol Gyuri azt mondja, hogy neki a koncentrációs táborok boldogságáról van mondanivalója.




Irodalom – 15. tétel
Témakör: Világirodalom
 
Thomas Mann: Mario és a varázsló

Thomas Mann 1875-ben született Lübeckben elég gazdag, régi polgárcsaládból. Ő a polgári humanizmus egyik utolsó kiemelkedő képviselője. Legmegrázóbb élménye, amikor látja a saját és a polgári családok hanyatlását. Testvérével, Heinrich Mannal két évet tölt Olaszországban. Világnézeti fordulata 1922-ben válik egyértelművé, kiáll a köztársaság mellett, a polgári demokrácia és a nagy humanista hagyományok híve. 20. századi német irodalom kiemelkedő képviselője, Nobel-díjas író. A polgárság életformájának ismerője és művészi ábrázolója. Realista íróként ábrázolta a polgári létet, a polgárság, mint osztály feltörését és hanyatlását ábrázolta. 1933-ban emigrál Svájcba. 1936-ban megfosztják német állampolgárságától, mert nyíltan fellép a fasizmus ellen. 1955-ben hal meg Svájcban.

A Mario és a varázsló 1930-ban jelent meg. A történet személyes, olaszországi élményen alapul. Az író egyes szám első személyben szól. Az író az olasz fasizmust jeleníti meg.
Az elbeszélő családjával együtt egy itáliai fürdőhelyen tölti szabadságát. A bevezető rész az itt szerzett tapasztalatokról, kellemetlen élményekről és megaláztatásokról számol be. Már a szálloda személyzetének a viselkedése is sértő, el is üldözi őket a szállodából egy panzióba. A strandon a gyerekek között "tekintélyvitákra" kerül sor. Majd egyesek a nyolcéves kislány meztelen fürdőzésében hazájuk becsületének, a nemzet méltóságának megsértését látják.
A novella elbeszélés, viszonylag rövid terjedelmű epikai mű prózai formában. Cselekménye zárt, rendszerint egyetlen eseményt vagy eseménysort mutat be, kevés szereplővel. Második, terjedelmesebb része a hipnotizőr bűvész Cipolla fellépését és mutatványait tárja elénk. A „varázsló” visszaél helyzetével, és az embereket megfosztja akaratuktól. Megalázó dolgokat műveltet velük, bábszerű engedelmességre kényszeríti, megtáncoltatja őket.
Cipolla egész magatartása, módszere a fasizmus működésének mechanizmusát világítja meg allegorikusan. A bűvész legfőbb törekvése a másokon való uralom megszerzése. Erre készteti testi csúfsága, sikertelensége a nőknél. A hatalom megszerzéséhez felhasználja a hipnózist, az erőszakot, helyzete mégis labilis. A közönség először ellenszenvesnek és nevetségesnek tartja, de sikerei és módszerei hatására engedelmeskedik neki. Egy római úr nem akar a varázslat hatalmának engedni, de csak rövid ideig tud ellenállni. A történet akkor jut el a tetőpontra, amikor a bűvész Mariót, a rokonszenves pincérfiút hívja fel a színpadra. Őt is hipnotizálja, és eléri, hogy az ifjú a visszataszító bűvészben kedvesét lássa, és megcsókolja. Mario azonban magához térve lelövi a varázslót.
A mű a fasizmus nyomasztó, rémületes légkörét idézi fel, közvetve a passzív ellenállást. A tagadás nem elég, csak a tett, a valóságos harc segít. Az író követi a realizmus hagyományait: az eseményeket időrendben adja elő a szereplőket külsejük leírásával, cselekedeteik bemutatásával, beszéltetésükkel jellemzi.
Az erőszakot csak erőszakkal lehet legyőzni. Cipolla a fasiszta eszmét jeleníti meg, az ő bukása a fasizmus bukása is egyben. Az elbeszélőnek a történetét záró kommentárja a szituáció ellentmondását jelzi. „Rettenetes vég, szörnyű, végzetes befejezés. És fölszabadító vég mégis.”

2013. február 19., kedd

Friss

Ha már egyszer suliba nem tudtam menni, hasznosítottam magam egy kicsit. Fent a 15.fejezet a Moonlightból.

2013. február 10., vasárnap

Tételek - Történelem



Történelem – 7. tétel
 
Mutassa be a Kádár – korszak Magyarországának életmódját és mindennapjait! A források és saját ismeretei alapján magyarázza meg az életmódbeli változások társadalmi hátterét is!

Szempontok:
I.                   ´56 – os forradalom leverése röviden
II.                Kádár – korszak kezdete
III.             „Frizsiderszocializmus”
IV.             A jólét ára
V.                Oktatás
VI.             A családok életének átalakulása
VII.          Szabadidő és sport
VIII.       „Fogyasztói kultúra”
IX.             Értékrend és gondolkodás


I.
1956. október 23 – án kitört a forradalom. 1956. október 31 – én Moszkvában döntés született a forradalom leveréséről. 1956. november 4 – én a szovjet csapatok hajnalban megtámadták az alvó Budapestet. Szolnokon megalakult Kádár János vezetésével a szovjeteket kiszolgáló ellenkormány, a Forradalmi Munkás – Paraszt Kormány. 1956. november 4. – 11. – e között utcai harcok folytak, a legerősebb fegyveres csoport a Korvin – köz volt, azonban a forradalmat leverték.

II.
A Kádár – korszak az 1956 – os forradalom leverésétől a rendszerváltásig tartó korszak. Helyreállították a szocialista rendszerek alapvető jellemzőit, ugyanakkor lényeges változások is történtek az állam és a lakosság viszonyában, amik a lakosságot arra ösztönözték, hogy a jólétért cserébe tartsa magát távol a politikától.


III.
A mezőgazdasággal foglalkozók aránya jelentősen csökkent. Az ipari munkások aránya is csökkenni kezdett. Ezzel szemben a harmadik szektorban (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás, közigazgatás) folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma.
A korszak nagy vívmánya volt, hogy jelentősen csökkent a szegénység. A Kádár – rendszerben emelkedett szinte valamennyi civilizációs mutató: javultak a lakásviszonyok, 100 % - os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya, javult az iskolázottsági szint, stb.

IV.
A viszonylagos jólétnek azonban ára volt. Elhanyagoltak egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat fejlesztését. Ugyanakkor a nagyvonalú szociális intézkedések bevezetésekor nem számoltak a hosszú távú következményekkel. Az életszínvonal emelkedésének árát nemcsak az állam fizette meg, hanem az emberek is.
1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok aránya a duplájára nőtt és az alkoholisták száma is emelkedett.



V.
A ’70 – es években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az egyetemi, illetve főiskolai képzésben részesülők aránya alapján viszont az európai sereghajtók közé kerültünk.

VI.
A korszakban a családok élete is jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma. A gyerekszám folyamatosan csökkent, az egy – két gyerekes családok váltak jellemzővé. Az állam gyermekvállalást ösztönző intézkedései csak kis mértékben lassították a születések csökkenését.

VII.
Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének módja is. A társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték. A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950 – es években élvezett. A tömegsport fejlődése is elmaradt a kívánttól.

VIII.
A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. A szocialista tömbön belül sokáig egyedinek számított, hogy Magyarországon gyártottak farmernadrágot.
A nehezen beszerezhető nyugati termékek (orkánkabát, nejlonharisnya, rágógumi, lemezek, kvarcórák, zsebszámológépek, stb.) csempészet révén kerültek „forgalomba”.

IX.
A „marxista-leninista” ideológia szerint a vallásnak fokozatosan el kellett volna halnia, azonban a ’70 – es évek végén a népesség mintegy fele, a ’80 – as években pedig már több mint a fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent.

2013. február 2., szombat

Tételek - Történelem



Történelem – 13. tétel
 
Ismertesse az egypártrendszer megszületésének fontosabb állomásait 1945 – 1949 között!

Szempont:
I.                   A 2. világháború után
II.                Az ideiglenes kormány intézkedései
III.             Az 1945 – ös választás
IV.              „Szalámi – taktika”
V.                Egypárti diktatúra kiépítése

I.
A 2. világháborúban kb. 800 ezer ember meghalt, mintegy 800 – 900 ezren hadifogságba estek. A nemzeti vagyon 40 % - a elpusztult, a gyárak 90 % - a megrongálódott. Az összes híd használhatatlanná vált, a vasúthálózat 40 % - a megsemmisült.
1944 őszén Magyarország „kettészakadt”. Nyugaton Szálai – rendszer, míg keleten új hatalmi szervek alakultak. 1944. december 2 – án Szegeden öt ellenzéki párt megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontot. Nyilatkozata összefoglalta a legfontosabb teendőket: szakítás Németországgal, részvétel az ország felszabadításában, demokratikus szabadságjogok. 1944. december 21 – én ideiglenes nemzeti kormány, az Ideiglenes Nemzetgyűlés alakult Dálnoki Miklós Béla vezetésével.

II.
1944. december 28 – án az ideiglenes kormány hadat üzent Németországnak. 1945. január 20 – án, Moszkvában aláírásra került a fegyverszüneti egyezmény. Visszaállították az 1937 – es határokat, jóvátétel fizetése, háborús bűnösök megbüntetése, szövetséges csapatok szabad mozgása. Formailag a SZEB az egyezmény betartását ellenőrizte, valójában az ország gazdasági és politikai életét felügyelte szovjet vezetés alatt működve.
1945. március 17 – én a kormány kihirdette a földreformrendeletet. Az ezer hold alatti birtokokból az úri birtokosok 100, a paraszti birtokosok 200 holdat tarthattak meg. A háborús bűnösök, nyilasok birtokait elkobozták. Az egyházi, 100 holdnál nagyobb birtokokat felosztották. Ezáltal megszűnt a nagy- és középbirtok és eltűnt a nagybirtokos arisztokrácia. Azonban a földnélküliek száma 48 % - ról 17 % - ra csökkent.

III.
1945 novemberében az általános, titkos szavazójog alapján nemzetgyűlési választásokat tartottak. A szavazatok 57 % - át a Független Kisgazdapárt szerezte meg. A SZEB nyomására koalíciós kormány alakult Tildy Zoltán vezetésével. A belügyminisztérium kommunista irányítás alá került.
1946. február 1 – én kikiáltották a 2. Magyar Köztársaságot. A köztársasági elnök Tildy Zoltán, a miniszterelnök Nagy Ferenc lett.
A kormány legsürgetőbb feladata az újjáépítés meggyorsítása, a közellátás javítása volt, mivel áruhiány volt. Jegyrendszer működött, virágzott a feketekereskedelem. A pengő teljesen elértéktelenedett, 1946. augusztus 1 – én bevezették a forintot (1Ft = 400e kvadrillió pengő).

IV.
A választásokat követően a kommunista párt harcot kezdett a hatalom teljes megszerzéséért. Meghirdették a „szalámi – taktikát”, melynek célja a Kisgazdapárt feldarabolása és a hatalomból való kiszorítása volt. Az MKP, az SZDP és az NPP együttműködése révén létrehozták a Baloldali Blokkot.
Nyílt támadást intéztek a Kisgazdapárt vezetői ellen egy állítólagos köztársaság - ellenes összeesküvés ürügyén: beismerő vallomások kicsikarása. ’947. február 25 – én a Kisgazdapárt főtitkárát, Kovács Bélát is letartóztatták, Nagy Ferenc pedig lemondott tisztségéről. Ezzel megkezdődött a párt bomlása.

V.
Nagy Ferenc lemondása után az új miniszterelnök Dinnyés Lajos lett. Elfogadtatta az 1947. augusztus elsejével induló 3 éves tervet.  1947. augusztus 31 – re új választásokat írt ki. A Baloldali Blokk pártjai 45,5 % - ot értek el, a polgári pártok továbbra is abszolút többségben voltak attól függetlenül is, hogy a kék cédulákat (névjegyzékkivonat) a kommunisták többször is felhasználták. A Magyar Függetlenségi Párt mandátumait állítólagos visszaélésekre hivatkozva megsemmisítették. Újra Dinnyés Lajos alakíthatott így kormányt, de ez már csak látszatkoalíció, létrejött az MKP.
1948 tavaszán a kommunisták elérkezettnek látták az időt a proletárdiktatúra megteremtésére. Államosítások kezdődtek. 1948. június 12 – én létrehozták az egységes munkáspártot, a Magyar Dolgozók Pártját. Főtitkára Rákosi Mátyás lett.
Megkezdődött az egypártrendszer kialakítása. Az NPP és a Kisgazdapárt beletörődve feloszlottak. Megindult a harc az egyházak megtörésére is, Mindszenty bíborost koholt vádak alapján elítélték. 1949 februárjában a megmaradt pártokat beolvasztották az ekkor létrehozott Magyar Függetlenségi Népfrontba. 1949. május 15 – én, a választásokon már csak a Népfront jelöltjeire lehetett szavazni.
1949 augusztusában új alkotmány született, létrejött a Magyar Népköztársaság, a „munkások és parasztok állama”.

2013. január 27., vasárnap

Tételek - Történelem



Történelem – 20. tétel
 
Mutassa be, hogyan vezettek a nagyhatalmak ellentétei az I. világháború kitöréséhez! Jellemezze az új típusú hadviselést!

Szempontok:
I.                   Előzmények
II.                A háború kezdete
III.             Állóháború jellemzése

I.
1870 után egyenlőtlen fejlődés jellemezte Európa országait. Anglia nagy gyarmatbirodalomként a pénzügyi és kereskedelmi világ vezetőjévé vált. A világ legnagyobb hadiflottájával rendelkezett. Külpolitikai célja a kontinentális egyensúly fenntartása és a gyarmatbirodalmának növelése volt. Franciaország szintén jelentős gyarmatokkal rendelkezett, gazdasága dinamikusan fejlődött, azonban a francia – porosz háborúban elvesztette vezető szerepét. Vissza akart vágni Németországnak, hogy visszaszerezhesse Elzász – Lotaringiát. Oroszország gazdasági, társadalmi viszonyai elmaradottak, feudális jellegűek voltak. A krími háborúban elvesztette nagyhatalmi pozícióját, a 19. század második felében viszont terjeszkedni kezdett, bekebelezte Közép – Ázsiát, Szibériát, Kaukázuson túli területeket. A fekete – tengeri szorosokra fájt a foga, be akarta tölteni a válságban lévő Törökország hatalmi helyét a Balkánon és Kis – Ázsiában. Németország 1871 – ben egységes állam lett, a gazdasága a legdinamikusabban fejlődött Európa országaiéhoz képest. Ipara újabb nyersanyagbázist, munkaerőt és piacokat igényelt, azonban gyarmatbirodalma ehhez kevés volt, így gyarmatai növelése érdekében fegyverkezésbe kezdett. Külpolitikai céljává vált az európai hegemónia, ehhez növelnie kellett befolyását Közép – Európában, valamint terjeszkednie a Közel – Keleten. Az Osztrák – Magyar Monarchia a többi országhoz képest súlyos belpolitikai gondokkal küzdött, a gazdasága hanyatlott és sok nemzetiség további problémákat okozott. Politikai befolyást akart szerezni a Balkánon. Németországhoz igazodott annak közel – keleti terjeszkedésében.
A 19. század végén kibontakozó 2. ipari forradalom valamennyi nagyhatalmat fokozott külső aktivitásra ösztönzött. A 20. század elejére a nemzetközi kapcsolatokban felhalmozódtak a feszültségek a német – francia ellentét, a balkáni „keleti kérdés” és a gyarmatokért folyó versengés következtében. Európa nagyhatalmai a megszerzett pozícióik megvédéséért és hatalmi igényeik érvényesítéséért katonai szövetségekbe tömörültek.
A központi hatalmak, Németország, az Osztrák – Magyar Monarchia és Oroszország 1873 – ban megkötötte a három császár szövetségét Franciaország ellen, azonban a balkáni kérdések miatti komoly érdekellentét az Osztrák – Magyar Monarchia és az oroszok közt ingataggá tette a szövetséget. 1879 – ben Németország és az Osztrák – Magyar Monarchia szövetséget is kötött Oroszországgal szemben. Később a franciaellenességükhöz csatlakozott Olaszország, majd Románia is.
A központi hatalmak szövetségeinek hatására 1893 – ban francia – orosz, 1904 – ben angol – francia, majd 1907 – ben angol – orosz szövetség alakult ki, így megszületett az antant.
A feszültségek növekedését fokozta a világ újrafelosztásáért való harc is, amely komoly diplomáciai és katonai összetűzésekhez vezetett. Németország és Anglia közt flottaépítési verseny alakult ki. Az európai nagyhatalmak a 20. század elején hozzáláttak földi hadseregük fejlesztéséhez is. Számos olyan konfliktus is lezajlott, ami világháborúhoz vezethetett volna, ilyen volt például az 1905 – ös első marokkói válság, 1908 – ban Bosznia – Hercegovina annektálása, vagy az 1912 – es első balkáni háború.
A központi hatalmak előnye volt, hogy összefüggő területként könnyebb volt a csapatmozgatás, élelem – és fegyverszállítás, azonban fenn állt a kétfrontos háború veszélye. Az antantnak a gyarmatok kimeríthetetlen nyersanyagbázist biztosítottak, viszont gyenge volt a szárazföldi hadseregük.
Az összes, háborúra készülő ország támadásra építette haditerveit. Németország Oroszország lassú mozgósítását feltételezve hozta létre a Schliffen – tervet. Célja a kétfrontos háború elkerülése volt. Azonban kétségek merültek fel, ugyanis Oroszország felgyorsította stratégiai vasútépítkezéseit, és erőteljesebbé vált a francia és angol készülődés.

II.
1914. június 28 – án lelőtték Ferenc Ferdinándot Szarajevóban. Szerbia elutasította az ultimátumot, így az Osztrák – Magyar Monarchia 1914. július 28 – án hadat üzent. A szövetségi kötelezettségeikkel megfelelően a nagyhatalmak sorra hadba léptek. Míg az USA, Olaszország, Románia, Bulgária semlegességi nyilatkozatot tett, addig Japán az antant, Törökország pedig a központi hatalmak oldalán csatlakozott a háborúhoz.

III.
Miután a villámháborús tervek kudarcot vallottak, a frontvonalak megmerevedtek, állóháború alakult ki. Lövészárkok, bunkerek és szögesdrótakadályok bonyolult rendszerét építették ki. Az előny a gépfegyverekkel, gyorstüzelő ágyúkkal felszerelt védőknél volt. Új fegyvereket (harci gáz, repülő) vettek be, de ezek sem hoztak áttörést.
Felértékelődött a hátország szerepe, átálltak haditermelésre, a nők munkába álltak. Áruhiány alakult ki, bevezették a jegyrendszert, virágzott a feketepiac. „Anyagcsata” kezdődött: az a fél lesz a győztes, amelyik jobb anyagi, gazdasági háttérrel rendelkezik.




Történelem – 21. tétel
 
Az 1956 – os forradalom

Szempontok:
I.                   Előzmények
II.                A forradalom kitörés és eseményei
III.             Megtorlás, veszteségek
IV.              Az 1956 – os óvári események

I.
Sztálin halála (1953) után Moszkva utasítására Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki reformokat ígért. A reformok az emberek életminőségének javítását, a terror enyhítését célozták meg. 1995 – ben azonban megkezdődött a visszarendeződés, Nagy Imrét leváltották, az új miniszterelnök Hegedüs András lett. Megtorpant a politikai élet rehabilitációja, újabb erőszakos téeszesítés kezdődött. Nagy Imre körül azonban kikristályosodott a párt reformellenzéke, az írok, művészek körében (Petőfi - kör) egyre élesebb kritikák fogalmazódtak meg.
1956 júniusában, Poznanban (Lengyelország) munkásfelkelés tört ki, mely után a szovjet vezetés Rákosi menesztése mellett döntött. Az új főtitkár Gerő Ernő lett, de ez nem jelentett igazi változást. Az erjedés folyamatát azonban már nem lehetett megállítani, elkerülhetetlenné vált Nagy Imre pártba való visszavétele. 1956. október 6 – án Rajk Lászlót újratemették.
Mialatt a legfelső állami- és pártvezetés Jugoszláviában tartózkodott, döntő fordulat állt be az itthoni eseményekben.

II.
1956. október 13 – án a szegedi egyetemisták létrehozták saját ifjúsági egyesületüket, a MEFESZ – t. 1956. október 22 – én a budapesti Műegyetem diákjai 16 pontos követelést fogalmaztak meg: a szovjet csapatok vonuljanak ki, Nagy Imre legyen a kormányfő, vélemény-, sajtó-, szólásszabadság, szabad, többpárti választások, gazdasági élet átszervezése, stb., és elhatározták, hogy másnap rokonszenvtüntetést tartanak a lengyelek mellett, amelyet Gerő Ernő kezdetben betiltott, majd engedélyezett.
1956. október 23 – án kitört a forradalom. Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt a Petőfi – szobornál. Tüntetés a Bem – szobornál (Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot). A tömeg a Parlament elé vonult, ahol Nagy Imre tartott beszédet, megígérte az 1953 – as kormányprogramhoz való visszatérést. A Rádió ostroma, a Sztálin – szobor ledöntése, feldarabolása. A pártvezetés ellenforradalomnak nyilvánította az eseményeket, szovjet csapatok beavatkozását kérte. Éjjel Nagy Imrét kinevezték miniszterelnöknek.
1956. október 24 – én a hajnalban beavatkozó szovjet csapatok miatt a felkelés nemzeti harccá vált. Kijárási tilalmat és statáriumot (rögtönítélő bíróságot) hirdettek meg. Délben Nagy Imre amnesztiát hirdetett a fegyvert letevőknek.
1965. október 24 – 25- 26 – án a forradalom elterjed vidéken is, több helyen belelőttek a tömegbe (október 26.: a határőrlaktanyánál sortűz Mosonmagyaróváron!). Országszerte Nemzeti Tanácsok alakultak.
 1956. október 25 - én a Parlament előtt gyülekező tömegbe belelőnek az ÁVH – sok (ÁHV = Államvédelmi Hatóság), ettől kezdve a népharag az ÁVH ellen fordult hajtóvadászat formájában. Gerőt leváltották, helyébe Kádár János került.
1956. október 28 – án Nagy Imre rádióbeszédben közölte az ÁVH megszűntetését, az események „nemzeti forradalommá” nyilvánítását, a tűzszünet elrendelését, a szovjet csapatok kivonulásáról való tárgyalásokat és az amnesztiát.
1956. október 30 – án Nagy Imre bejelentette, hogy megszüntetik az egypártrendszert és megkezdték a tárgyalásokat a szovjet csapatok teljes kivonulásáról, ezt megerősítette a szovjet kormánynyilatkozat is. A felkelők megostromolták a Köztársaság téri pártházat, meglincselték a védőket.
1956. október 31 – én Moszkvában döntés született a forradalom leveréséről (USA szabad kezet adott Moszkvának, nem tekintette szövetségesének Magyarországot, a nyugati országok figyelmét a Szuezi – válság kötötte le). Feloszlott az MDP (Magyar Dolgozók Pártja), megalakult az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt – főtitkára Kádár János).
1956. november elsején Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből. 1956. november 3 – án új kormány alakult, Mindszenty bíboros este rádiószózatot intézett a nemzethez, szabadságharcnak értékelte az eseményeket, Tökölön pedig tárgyalásokra készültek a szovjet katonai vezetéssel a csapatok kivonásáról, azonban Maléter Pált (honvédelmi miniszter) és társait tőrbe csalták és elfogták.
1956. november 4 – én a szovjet csapatok hajnalban megtámadták az alvó Budapestet. Szolnokon megalakult Kádár János vezetésével a szovjeteket kiszolgáló ellenkormány, a Forradalmi Minkás – Paraszt Kormány. Nagy Imre tiltakozásul az ENSZ – hez fordult, majd a képviselőkkel együtt elhagyta a Parlamentet. Az utolsó ott maradt képviselő Bibó István. (Nagy Imrét és társait tőrbe csalták, majd Romániába szállították.)
1956. november 4. – 11. – e között utcai harcok folytak, a legerősebb fegyveres csoport a Korvin – köz volt, azonban a forradalmat leverték.

III.
Kb. 300 személy kivégzése (1958.június 16. Nagy Imre), 22 ezer ember elítélése, 13 ezer ember internálása (kitelepítése), kb. 200 ezer ember hagyta el az országot. A forradalom alatt kb. 2500 ember halt meg a harcokban, kb. 20 ezer ember sebesült meg. Óriási az anyagi veszteség a szovjet tankok pusztítása érdekében.

IV.
Mosonmagyaróvár a 20. századi történetének legvéresebb, leggyászosabb napja 1956. október 26 – a, ekkor dördült el az Ipartelepen az a sortűz, amelynek 106 halálos áldozata és 250 sebesültje volt a békés tüntetők közül. 1956. október 23 – án kirobbant forradalom hatására vidéken is megkezdődött a hitelét vesztett hatalom leváltása. Október 25 – én, csütörtökön este Óvárra is eljutott a Parlament előtti vérengzés híre. Tiltakozásul az akadémisták néma tüntetést szerveztek a Lenin (ma Fő) úton és a Magyar utcán. Másnap reggel az előadásokra induló diákság a közeli pártbizottság és a tanácsház (mai önkormányzat) elé vonult, ahol már gyülekezett a város lakossága is. A Tanácsházról leverték a vörös csillagot. Közben óvodások és általános iskolások vonultak a Fő úton, s a tömeg a járásbíróság és a posta elé vonult. Ezután kiszabadították a járásbíróság épületében őrzött foglyokat. Innen a tömeg egyik része – közöttük a középiskolások – Moson irányába ment, a másik része a Gyári úton haladt az Ipartelep irányába. Az itt lévő rendőrőrs előtt megálltak, és leszedték a rendőrök és katonatisztek jelvényeit. A timföldgyári munkások csatlakozása után a tüntetők a határőr laktanya elé vonultak, és az épületen lévő vörös csillag eltávolítását követelték. Ennek teljesítését meg is ígérte Dudás István parancsnok, néhány perc múlva azonban Dudás százados jelére az előre beásott géppuskákból sortűz zúdult a békésen éneklő, beszélgető tömegre. Leírhatatlan volt a pánik, a kézigránátok és a géppuskatűz után a tüntetők menekülni kezdtek, amikor még egy sortűz kaszabolta le őket. Órákig tartott, amíg a halottakat és a jajgató, segítséget kérő sebesülteket elszállították. Sokan szállítás közben vagy a kórházban haltak bele sérüléseikbe. Dudás István megszökött a városból, a népharag megölt három ÁVH – s tisztet. A forradalmat követő megtorlásban, az eseményekben való részvétele miatt többeket kivégeztek, súlyos börtönbüntetésre ítéltek. Több akadémistát végleg vagy egy időre kizártak a felsőoktatási intézményekből. Október utolsó napjaitól menekültek tízezrei mentek át a városon a nyugati határ felé.

2013. január 21., hétfő

Tételek - Történelem



Történelem – 18. tétel
 

Mutassa be IV. Béla tatárjárás előtti és utáni politikájának jellemzőit! Magyarázza meg, hogy a tatárjárás miért volt súlyos csapás a középkori magyar királyságra!

Szempontok:
I.                   Harci események, muhi csata
II.                A tatárjárás nézetei
III.             Magyarország újjászervezése

 
I.
II. András halála után fia, IV. Béla (1235 - 1270) került Magyarország trónjára. IV. Béla már hercegként sem értett egyet apja politikájával, ezért hatalomra jutása után megkísérelte visszaállítani az ország korábbi állapotát. Hogy saját hatalmát, illetve tekintélyét megerősítse, leszámolt apja híveivel, II. András birtokadományainak jelentős részét visszavette, és korábbi szokásokat is felrúgott. A királyi tanácsban például elégettette a bárók székeit, hogy ne tudjanak leülni a király jelenlétében; megszüntette a közvetlen bejárást a királyhoz – ezután csak írásban lehetett vele érintkezni. Ezekkel az intézkedésekkel Béla csak a vezetőréteg elégedetlenkedését, illetve saját népszerűségének csökkenését érte el.
1237 - ben Julianus barát hírt hozott a közelgő tatár veszedelemről, így az uralkodó erre tekintettel leállította birtok - visszavételi politikáját. 1239 - ben engedte meg a tatárok elől menekülő kunok betelepülését az országba, ugyanis tartott tőle, ha visszautasítja a kunokat, akkor azok erőszakkal betörnek. 1240 - ben a tatárok elfoglalták Kijevet. Béla Európa keresztény uralkodóihoz fordult segítségért, de egyedül az osztrák őrgróf segített kisebb erőkkel. 1241 - ben a tatárok három irányból törtek Magyarországra. A fősereg Batu kán vezetésével a Vereckei - hágón keresztül érkezett, a jobbszárny Lengyel- és Morvaországot feldúlva északnyugatról, balszárnyuk Erdélyen át tőrt be. Béla fegyverbe szólította az országot, körbe vitette a véres kardot. A királlyal elégedetlen előkelők azonban lassan gyülekeztek. Batu a Vereckei - hágónál elsöpörte a magyar védőket. Eközben Pesten a tatároktól való rettegés zavargásokhoz vezetett. A nép nem tett különbséget a tatárok és a kunok között, meggyilkolták Kötöny királyt és kíséretét. Erre a kunok dél felé indulva, rabolva és fosztogatva kivonultak az országból. A tatár előőrsök Pestig törtek előre.
Muhi közelében 1241. április 11. - én a tatárok megsemmisítő vereséget mértek a magyar hadseregre. Az ország vezetőinek jelentős része meghal a csatában. IV. Béla először az osztrák területekre menekül, majd Dalmáciába egy a Trau szigeten épült várba. A jól megerősített kővárakat a tatárok nem tudták elfoglalni (Pozsony, Komárom, Trencsén). A tél beálltával megindították a dunántúli hadjáratot. Itt is csak az erős kővárak tudtak ellenállni (Esztergom, Székesfehérvár, Pannonhalma).

II.
A tatárjárás legfájóbb velejárója a hatalmas, 20 - 50 % - ra becsült emberveszteség volt. Mivel a pusztítás nem egyformán érintette az ország egyes területeit, a tatárjárás kihatott az etnikai viszonyokra is.
A magyarság elsősorban az alföldeket és a völgyeket lakta, ezért a veszteségek főként őket érintették. Az emberveszteséget részben a bevándorlás pótolta. IV. Béla visszahívta a kunokat, akik az Alföld elpusztult vagy ritkán lakott vidékein telepedtek le (Nagykunság, Kiskunság, Temesvidék). Ekkor települtek le a jászok (alánok) is a Jászságban. Egy - két évszázad alatt mindkét nomád nép beolvadt a magyarságba. Nőtt a 13. század eleje óta Erdélybe betelepülő vlachok száma. Az állattartó románok elsősorban a királyi erdőuradalmakban települtek le. A cseh és lengyel bevándorlás révén délebbre húzódott a szláv etnikai határ, de az ország lakosságának 70 - 80% - át továbbra is a magyarság alkotta.

III.
Ahhoz, hogy az országot romjaiból újjáépítse, IV. Béla változtatni kényszerült korábbi politikáján. Lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt a bárók megnyerése érdekében maga is jelentős adományokat juttatott híveinek. Az adományokat azonban katonaállításhoz és a korábban tiltott várépítéshez kötötte. Gazdasági és védelmi okok miatt számos települést emelt városi rangra, s a városok kiváltságait a korábbiakhoz képest bővítette (vámmentes kereskedelem, szabad bíró- és tanácsválasztás, kőfal építése).
Igyekezett szélesíteni, illetve erősíteni támogatói bázisát, ezért az 1267 - es törvényekben megerősítette a köznemesek Aranybullában szereplő szabadságjogait (adómentesség, bírói ítélet nélkül nem foghatók le, csak az ország védelmére kötelezhetők, birtokaikat örökíthetik).
Az elpusztult területek benépesítését betelepítésekkel, illetve hospesek behívásával segítette.
Külpolitikájában békés szövetségesi viszonyra törekedett Haliccsal és Lengyelországgal, melyet dinasztikus házasságokkal is megerősített (pl. egyik lányát a halicsi fejedelemhez adta feleségül). Babenberg Frigyestől harcok árán visszaszerezte a kizsarolt területeket.
Az ország újjáépítése sikeresnek bizonyult. IV. Béla méltán nyerte el az utókortól a „második honalapító” címet.

 Történelem – 19. tétel
 


Mutassa be a mohácsi csata és a kettős királyválasztás következményeit, az ország három részre szakadásának folyamatát!

Szempontok:
I.                   A mohácsi csata következményei
II.                Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd küzdelme
III.             Buda elfoglalása
IV.             Az ország három részre szakadása

I.
A magyar vezetők időben hírt szereztek a közelgő török támadásról, azonban semmi komolyabb előkészületre nem került sor. 1526 júliusára meg is érkezett a kb. 80 ezer fős szultáni had, Nándorfehérvárnál átkelt a Dunán, majd az egyetlen még jelentős erősséget, Péterváradot elfoglalta. A magyar sereg fővezére, Tomori Pál kalocsai érsek 1526. augusztus 29 – én a mohácsi síkon vállalt csatát. A csata két óra alatt elveszett, Tomori Pál, 7 főpap, 28 főúr, 15 ezer katona és II. Lajos magyar király is meghalt.
A csata után a török sereg Budáig hatolt előre, majd kifosztva, s a Dunántúl egy részét és a Duna – Tisza közét végigpusztítva kivonult az országból.

II.
A mohácsi vereség legsúlyosabb következménye az azt követő anarchikus viszonyokban rejlett. A megürült trónra két jelölt is volt. Habsburg Ferdinándot a Jagellókkal kötött családi szerződésre hivatkozva 1526 decemberében a főrendek egy része királlyá választotta. Szapolyai Jánost pedig az 1505 – ös rákosi végzésre hivatkozva 1526 novemberében megkoronázták.
Ferdinánd támadást intézett Szapolyai ellen, akit ez felkészületlenül ért. Erdélybe, majd Lengyelországba menekült. Szapolyai a török portától kért segítséget. 1528 – ban megkötötték az isztambuli szerződést. A török csapatok segítségével Szapolyai visszafoglalta az ország nagyobbik részét. 1529 – ben a szultán vezette sereg, miután a szultán Mohácson fogadta Szapolyai hódolatát, visszafoglalta Szapolyai számára Budát, majd Bécs ellen vonult, azonban hadjárata sikertelen volt. 1532 – ben újabb hadjárat indult Bécs ellen, Kőszeg azonban hosszú ideig feltartóztatta, Bécs körül nemzetközi haderő gyűlt össze, így a szultán nem vállalta az ostromot.
1538 – ban Szapolyai és Ferdinánd Váradon békét kötött. Ez alapján megtartották addig birtokolt területeiket, elismerték egymás királyságát. Szapolyai halála után Ferdinánd az örökös.

III.
1540 – ben Szapolyai János meghalt, végakarata szerint a szultán fiát, János Zsigmondot fogadta el királynak. Ferdinánd viszont a váradi béke alapján el akarta foglalni Szapolyai országrészét. Szulejmán nem engedhette meg a Habsburg befolyás növekedését Magyarországon, ezért 1541. augusztus 29 – én a törökök megszállták Budát.

IV.
Buda megszállásával az ország három részre szakadt.
Az ország déli – középső része a töröké lett, ez volt a Hódoltság. Erdély és Tiszántúl az Erdélyi Fejedelemség részét képezte Izabella és János Zsigmond kezében. Az ország nyugati – északi része pedig Ferdinándé, ez a Királyi Magyarország.