Már órák óta bolyongok ebben az erdőben. Kezdem azt hinni, hogy már rég elbontották azt a házat, különben már rég megtaláltam volna. Ráadásul már sötétedik is, és igen lóg az eső lába. Érzem, fáj a fejem. De legalább Esmée nem érzékeli, jól befészkelte magát a pulcsikból összekötött erszénybe, mert a kezem már nem bírta tartani. Az ujját cumizva aludt.
A látásom egy pillanatra elhomályosodott, és megbotlottam az egyik kiálló gyökérben, de végül talpon maradtam. Egy törzsnek támaszkodva nyertem vissza a környezetemről alkotott képet. Északi irányban világosodott az erdő, és én gyors léptekkel megindultam arra. Viszont az avar nedves volt, és elcsúsztam. Esmée-t átfogtam karjaimmal védelmezően, amíg egy apró sikoly kíséretében hátraestem. Amint a földre zuhantam, valami neki ütődött a tarkómnak, majd mielőtt az éles fájdalom teljességben elérte volna az agyam, a szemhéjaim ólomsúllyal lecsukódtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése