puszi : Nikki :)
|
Szempontok:
I.
Nyugatrómai
Birodalom bukását követő hanyatlás
II.
Új
mezőgazdasági technikák megjelenése
III.
Következmények
IV.
Társadalmi
változások
V.
Uradalom
felépítése
I.
A Nyugatrómai Birodalom a
szakadás után még nyolc évtizedig állt fenn, ezalatt a germán, hun, alán, stb.
támadások miatt egyre szűkebb határok közé szorult, sorra elveszítette a
tartományai feletti fennhatóságát. 476-ban a kiskorú Romulus Augustulus császárt
Odoaker germán hadvezér megfosztotta hatalmától, ezzel Itália egyike lett az
önálló germán királyságoknak. I. Justinianus (527–565) még megpróbálta
visszahódítani az elveszített nyugati területeket, ez azonban már nem
sikerülhetett, sőt az Itáliában elhúzódó háború a félsziget és Róma városa
számára minden korábbi kifosztásnál súlyosabb civilizációs összeomlást okozott.
A hanyatlást elmélyítették a birodalom szétesésével együtt jelentkező csapások:
a pestis, barbár betörések, melyek a városokat szinte teljesen elpusztították.
Nyugat - Európában mindennapossá váltak az éhínségek és a belső háborúskodások.
Nyugat - Európa az önellátás szintjére esett vissza és ebből a mezőgazdasági
eszközök és a földművelési módszerek fejlődése révén lábalt ki.
II.
A földeket
talajváltó rendszerben, vagyis kimerülésig művelték. 4-6 év után új földeken
dolgoztak. A földterületnek mindig csak egy kis részét használták ki, és
ugyanazon földdarabot csak 10-30 év múlva kezdték újra művelni. Ezzel a
módszerrel alacsony hozamot tudtak elérni, ami kevés ember eltartását
biztosította.
A 8. századtól
kezdődően Nyugat-Európában a termelési módszerek és a munkaeszközök fejlődni
kezdtek. A kialakuló kétnyomásos gazdálkodás azt jelentette, hogy a termőföld
felét bevetették a másik felét pedig ugaron hagyták, azaz pihentették. Itt
legelhetett az állatállomány, trágyájukkal pedig megújították a termőföld
erejét. A háromnyomásos gazdálkodás elterjedésével tovább csökkent az ugar.
Három részre osztották a termőföldet: egy rész ugar, egy rész őszi- és egy rész
tavaszi gabona. Az egységek évente cserélődtek.
A föld ilyen arányú folyamatos
kihasználása azonban a régi eszközökkel nem volt lehetséges. Elterjedt a
csoroszlyás, kormánylemezes, nehéz fordítóeke használata, így a szántás mélyen
feltörte a földet és meg is fordította: kicserélte az alsó pihent és a felső
kimerült talajszintet. Ezzel az ekével a keményebb, kötöttebb talajokat is meg
lehetett művelni, tehát nőtt a termőterület nagysága. Szintén előrelépést
jelentett a borona, amely a föld lazításával növelte a termést. Az új eszközök
azonban nagyobb vonzóerőt igényeltek, így a régi nyakhám elavulttá vált. Egyre
inkább előtérbe került a nomádoktól átvett szügyhám, így az igaerő jelentősen
megnőtt.
III.
A mezőgazdaság fejlődése a 9 -
10. századra az életkörülmények javulásához, a népességszám növekedéséhez és a
helyi kereskedelem újbóli megjelenéséhez vezetett. A távolsági kereskedelem a
kora középkorban is fennmaradt. Elsősorban a Földközi-tenger arab és bizánci
területeiről hoztak be luxuscikkeket a vezető réteg számára. Keletre főként
rabszolgákat vittek, akiket szláv területekről hurcoltak el.
IV.
A korszakban a
hatalom alapját a földbirtok képezte. A létrejövő államokban az új uralkodói
réteg a római nagybirtokosokból és germán törzsfőkből, illetve azok fegyveres
kíséretének tagjaiból állt. Az újdonsült királyok csak úgy tudtak kormányozni,
ha a frissen megszerzett földek jelentős részét híveinek adományozták. Az
uralkodók pénzjövedelme kevés volt, abból fizetett hadsereget vagy hivatalszervezetet
nem lehetett fenntartani. A különböző szolgálatok teljesítéséért adományozott
birtok a hűbérbirtok. A hűbérbirtok kezdetben a megadományozott halálával, vagy
akkor, ha nem teljesítette kötelességeit visszaszállt az adományozóhoz. Később örökíthetővé,
sőt továbbadhatóvá vált. A király nagyhűbéresei is adományoztak birtokokat, így
ők is hűbérurakká váltak. Kialakult az alá-fölérendeltségi viszony, egy
hierarchikus rend, a hűbéri lánc. A Karoling korra általánossá vált a hűbéri
eskü. Ebben az adományozó, a hűbérúr (senior) és a megadományozott hűbéres
(vazallus) kölcsönösen fogadalmat tettek a hűségre és saját kötelességeik
teljesítésére. A földesúr védelmet, illetve igazságszolgáltatást nyújt a
hűbéres teljes odaadásért és hűségéért cserébe. Az állam a hűbéri láncon
keresztül működött, a király akaratát saját hűbéresei hajtották végre a saját
hűbéreseik segítségével. A rendszer csak akkor erősíthette a király hatalmát,
ha vazallusai megtartották esküjüket.
A jobbágyok nem
részei a hűbéri láncnak, csak dolgoznak benne. Örökíthető telke van, szabadon
költözhet. Azonban kötelességei is vannak: robot, termény kilencedét befizeti,
ajándék.
A colonus bérlő
bérli a földjét, míg a jobbágy örök használatra kapta a földjét, amely
örökíthető is. A katonáskodó germán szabad parasztnak saját földje, állatai,
fegyverei vannak, míg a jobbágynak nem sajátja.
V.
A korai és az érett középkor
határán, nyugaton önálló nagybirtokok sokasága volt jellemző. Ezeket
uradalmaknak nevezzük.
Az uradalom nagy kiterjedésű, bár
nem feltétlenül összefüggő földterület, amely falvak tucatjait ölelte fel, a
hozzájuk tartozó földekkel, erdőkkel, legelőkkel együtt. Központja az udvarház.
Itt tartózkodott a földesúr vagy megbízottja a fegyveres kísérettel és a
szolganépekkel. A 10. századtól az uradalom központja egyre inkább a fából vagy
kőből épült vár lett. Az uradalomhoz tartozó parasztok megtermelték a szükséges
mezőgazdasági termékeket, és előállították a kézműves termékeket is. Az
uradalom nem egyszerűen egy nagybirtok volt, elsősorban hatalmi szervezet,
amely igazgatási és bíráskodási szereppel is bírt. A földesurak igyekeztek
immunitást (királyi jogok alóli mentességet) szerezni birtokaikra. Ha ez
sikerült, akkor a földesúr földjén királyi tisztviselő nem szedhetett adót, továbbá
a földesúr eredendően királyi jogokat gyakorolhatott: bíráskodhatott, piacot
tarthatott, vámot szedhetett, bányát nyithatott.
Az uradalom három részre
osztható. A jobbágyok parcellái két részből álltak, a külső telekből (szántó)
és a belső telekből (házhely, kert). Ezeket kötelezettségek fejében maguknak
művelték a parasztok. Munkájukat saját állataikkal és szerszámaikkal végezték.
A földesúr saját kezelésű birtokát, az ún. majorságot vagy allódiumot a
parasztok robotban művelték és az itt megtermeltek teljes egészében a
földesurat illették. Közös használatú területek voltak az erdők,
mezők-kaszálók, folyók, tavak.
A paraszt kötelezettségekkel
tartozott földesurának. Ilyenek voltak a különféle adók. Terményadó értelmében
a parasztnak be kellett szolgáltatnia a földesurának az általa megtermelt
mennyiség bizonyos hányadát. Kötelezettség volt még a pénzadó és különböző
ajándékok a földesúr életének nagyobb eseményeikor. A földesurat bizonyos
előjogok illették a birtokán, az ún. banalitások, földesúri monopóliumok:
kocsmatartás, mészárszék tartása, sör - és pálinkafőzés, malomtartás. A
földesúr bíráskodhatott a jobbágyai felett (úriszék).
Az uradalom területén lévő
templomokat, kolostorokat a földesúr alapította és támogatta, ugyanakkor
ellenőrizte is – ez volt a magánegyház rendszere.
|
Szempontok:
I.
A hatalom
megszilárdítása, tartományurak legyőzése
II.
Új bárói
réteg
III.
Gazdaságpolitika
IV.
Külpolitika
I.
1301-ben III. András halálával az
államalapító dinasztia, az Árpád - ház férfiágon kihalt, a Magyar Királyság
trónja megüresedett. András halálával a trónnak három várományosa volt, a cseh
Přemysl - házból való Vencel, a bajor Wittelsbach - házból való Ottó és a
nápolyi Anjou - házból Károly Róbert. Mindhárom trónvárományos közeli
rokonságban volt az Árpád – háziakkal. Mindannyiuk megszerezte magának bizonyos
időre a trónt, azonban 1307 - re világossá vált, hogy Károly Róbert került ki
győztesen a trónharcból, Vencel lemondott trónigényéről, Ottót pedig
lemondatták.
1307-ben Károly Róbert királyi
hatalma még igen gyenge lábakon állt, az Árpád - házi királyok
birtokadományozásainak köszönhetően egy erős bárói réteg alakult ki, akik
tartományurakként viselkedve önálló politikát folytattak. Károly Róbert
legfontosabb teendője ezen tartományurak hatalmának a letörése volt. 1312.
június 15 - én a rozgonyi csatában legyőzte az Amádé fiak és Csák Máté
egyesített seregeit, maguk az Amádé fiak is elestek a csatában. 1321-ben
elhunyt Csák Máté, halála után Károly Róbert visszanyerte az ország
északnyugati része feletti uralmat, helyzete immár stabillá vált.
II.
A régi, lázadó főnemesség helyére
a király új, hozzá hűséges embereket állított és közöttük osztotta fel az
elkobzott birtokokat. Jellemzően ősi családok eddig háttérbe szorult ágait
emelte be a hatalomba.
Az új arisztokrácia immár nem
nemzetségi, hanem hivatali arisztokrácia. Tagjai hivataluk betöltésével válnak
jogosulttá nem adományozható és nem öröklődő birtokra (honor), melyet a király
bármikor visszavehet.
Károly Róbert a hozzá hű főúri
réteget magánhaderő kiállítására kötelezte. A király 50 főben határozta meg egy
bandérium létszámát. Károly Róbert teljes egészében ezekre a magánhadseregekre
támaszkodott, zsoldosokat csak szükség esetén fogadott fel. A hadseregszervezés
e formája kevésbé volt költséges egy professzionális, állandó jelleggel
létrehozott haderővel szemben.
III.
Gazdaságpolitikájának kulcsszava
a regálé jövedelem. Ez olyan jövedelem, amely a királyi rangból kifolyólag jár
az uralkodónak, ellentétben a domaniális jövedelemmel, amelyet a birtokok jogán
kap, a legnagyobb földesúr lévén.
Magyarország rendkívül gazdag
volt ásványkincsekben. Főként aranyat, ezüstöt és sót bányásztak. Károly Róbert
elsősorban a nemesfémbányászatot kívánta támogatni. A bánya monopólium
reformjával érdekeltté tette a földesurakat a bányák megnyitásában: a birtokos
megkapta a bányabér (urbura) egyharmadát. A bányabér az aranykitermelés
egytizedét, ill. az ezüstkitermelés egy nyolcadát jelentette.
Jelentősebb jövedelem volt ennél
a pénzverés monopóliumából származó bevétel. A kitermelt aranyat, ezüstöt a
termelők kötelesek voltak beváltani. A beszolgáltatások során kb. 40 – 50 % - os
haszonra tett szert az uralkodó.
A király az alsó-magyarországi
bányászat fellendítésére külföldi bányászokat hívott az országba.
A pénzveréshez firenzei pénzverő
mestereket hozatott. A jó minőségű új pénz, az aranyforint is firenzei mintára
készült. Váltópénzként az ezüstdénár szolgált.
Hogy az aranyforint megtarthassa értékét, a királynak le kellett
mondania az évenkénti beváltásról (kamara haszna) és a pénzrontásról. Ezen
jövedelem pótlására vezette be az első állami adót: a kapuadót. Ez
jobbágytelkenként évente 18 dénár fizetését jelentette. A harmincad vám,
mellyel a fellendülő kereskedelmet adóztatta meg, tovább növelte az uralkodó
bevételét. A király – kihasználva a pápaság meggyengülését - a pápai jövedelem
egyharmadát is lefoglalta. Emellett élt az invesztitúra jogával.
IV.
Károly Róbertnek a hatalom
megszilárdítását követően aktív külpolitikára nyílt lehetősége. Nándorfehérvárt
és Galambócot már a tízes évek végére elfoglalta a szerbektől. Horvátországban
és Havasalföldön azonban nem sikerült uralmát elismertetnie. 1335-ben a
visegrádi királytalálkozón Luxemburgi János cseh és III. Kázmér lengyel
királlyal tanácskozott. A cseh uralkodóval egy Bécset elkerülő kereskedelmi
útvonalról állapodott meg. A gyermektelen Kázmér pedig Károly Róbert
elsőszülött fiát, Lajost tette meg örökösévé. Károly a nápolyi kapcsolatot is
ápolta: személyesen utazott Itáliába, hogy biztosítsa kisebbik fia, András
számára a nápolyi trónt.
|
Szempontok:
I.
Felfedezések
okai
II.
Technikai
feltételek
III.
Portugál
felfedezések
IV.
Kolumbusz felfedezése
V.
Gyarmatosítás
jellemzői
VI.
Indián
kultúrák
VII.
Gazdasági
hatások
I.
A
felfedezéseket gazdasági és politikai előzmények váltották ki. A gazdasági
előzmények közül kiemelkedik, hogy a levantei kereskedelem jelentős
nemesfém-szükséglettel rendelkezett, mert a Távol-Keletről Európába importált
luxustermékek és fűszerek nagyon drágák voltak. A drága kereskedés miatt
Európából Keletre áramlott az arany és az ezüst, nemesfémhiány keletkezett,
amit csak tetézett az európai arany - és ezüstbányák kimerülése. Az Európában
jelentkező nemesféméhség a felfedezések legfontosabb gazdasági előmozdítójává
vált.
A felfedezések politikai előzményei közül a
török hódítás volt a legfontosabb. A 15. században a törökök elfoglalták a
Földközi-tenger medencéjének keleti felét, sőt 1453-ban bevették magát
Konstantinápolyt is. 1526-ban a mohácsi csatában a Magyar Királyságot legyőzve
már Nyugat-Európát fenyegették. A török előrenyomulás a levantei kereskedelmet
visszavetette, illetve megdrágította, hiszen a kereskedők kalózok és török rabló
csapatok támadásainak voltak kitéve. A megdrágult áruszállítás tovább fokozta
az európai nemesfémhiányt. A török hódítás a kereskedőket arra ösztönözte, hogy
a Távol-Kelettel új – elsősorban tengeri – utakat keressenek.
II.
A tudományos-technikai feltételek
közé sorolhatjuk az új, könnyebben navigálható hajótípust (karavella), amely
viszonylag nagy belső terével a kereskedést is segítette. A hajó mellett fontos
volt az iránytű és a – kor viszonyait tekintve – fejlett térképek elterjedt
használata. A felfedezőket segítették még a korszerűsödő földrajzi - csillagászati
ismeretek is. A felfedezésekhez pénz is kellett. Az anyagi feltételeket a
felfedezésekben érdekelt európai uralkodók mecénásként való megjelenése
biztosította. (Közülük leghíresebb a portugál Tengerész Henrik herceg, aki a
tudományos ismereteket fejlesztendő akadémiát is alapított.)
III.
A portugálok felfedező utakat
indítottak az arany és a fűszerek megszerzésének reményében Afrika partjai
mentén. Híres képviselőjük volt Bartolomeo Díaz (1487-ben elérte Afrika déli
pontját, a Jóreménység-fokot) és Vasco da Gama (1498-ban első európaiként érte
el tengeri úton Indiát).
IV.
Kasztíliai Izabella támogatásával
indulhatott el Indiába az olasz Kolumbusz Kristóf három hajója. Útja a vártnál
hosszabbnak bizonyult, bár a passzát szelek megkönnyítették haladását. Így is
közel 2 hónap után, 1492-ben köthetett ki az amerikai kontinens előterében
elhelyezkedő Bahama-szigetek egyikén. Kolumbusz 1504-ig még háromszor kelt át
az óceánon, elérte Kubát, Hispaniola szigetét, Puerto Ricot, Panamát és
Jamaicát. Útjáról nemesfémeket, drágaköveket, Európába ismeretlen növényeket
(burgonya, kukorica, dohány) és indiánokat hozott. Kolumbusz két naplót is
vezetett: egyet magának és egyet a legénységének. Kolumbusz abban a hitben halt
meg, hogy Indiába jutott. A felismerésre, hogy új kontinenst fedezett fel,
Amerigo Vespucci jutott.
V.
A gyarmatosítás fogalma:
Gyarmatosításnak nevezzük az újkor történetében azt a folyamatot, amely során a
vezető nagyhatalmak gazdasági és politikai függőség alá vonják a világ
fejletlenebb (nem iparosodott) területeit.
A felfedezők a kereskedelmi
telepek létrehozása után az újonnan megismert népeket és területeket
gyarmatosították. Ázsia népes és fejlett országait az európai hajósok nem
tudták meghódítani. Amerika kitűnő lehetőségeket biztosított: hegységei
hatalmas mennyiségű, könnyen kibányászható nemesfémet rejtettek, trópusi
területein ültetvényeket lehetett létesíteni. S mindezen kincsek elérhetőek
voltak az európai emberek számára, mert a legfejlettebb indián kultúrák is csak
az egyiptomi Óbirodalom szintjén álltak. Így a vas- és tűzfegyverek birtokában
könnyű volt a kő- és fafegyverekkel védekező indiánok leigázása.
A gyarmatosítás kezdetén az
európaiak kizsákmányolták az új földeket, elsősorban nemesfémet és ipari
nyersanyagokat szállítottak az anyaországba. A gyarmat olcsó munkaerőt, olcsó
nyersanyagot és felvevőpiacot jelentett a gyarmatosítók számára. A gyarmatokon
monokulturális ültetvényes gazdálkodás alakult ki (nagy területen egy bizonyos
növény termesztése). Létrejött az embertelen rabszolgamunka, kezdetben az
indiánokat, később a nagyobb munkabírású afrikai feketéket alkalmazták. (Afrika
nyugati partvidéke az Újvilágba irányuló rabszolga-kereskedelem fő forrásává
vált.) A gyarmatosítás első képviselői a spanyol származású konkvisztádorok
voltak (pl. Cortes, Balboa, Pizzarón).
VI.
Inkák: Az inka név eredetileg a kecsuák egyik törzsének az uralkodóját
jelölte, ma már azonban az általa uralt egész birodalom népét és kultúráját
ezzel a névvel jelölik. Az Inka
Birodalom az európai ember hódításai előtt létező ősi indián civilizáció
Dél - Amerikában. Közigazgatási, politikai és katonai központja Cuzco volt.
Legnagyobb kiterjedésekor magába foglalta a mai Ecuador, Peru, Kolumbia,
Bolívia, Argentína és Chile több részét. Az inkák királyukat a "nap
gyermekének" nevezték.
Maják: A maja civilizáció egy Közép - Amerikában élt prehispán civilizáció,
amely főleg a kifejlett írásmódjáról, művészetéről, monumentális építészetéről,
valamint a matematikai és asztronómiai ismereteiről híres. A legjelentősebb ősi
amerikai civilizáció volt.
Aztékok: Az aztékok indián törzse az amerikai
kontinens egyik legkiterjedtebb bennszülött civilizációját hozta létre a 14 – 15.
században. Birodalmukat katonai hatalomra alapították a Mexikói-fennsíkon, a mai Mexikó középső és délebbi
részén, a Mexikói-öböl és a Csendes-óceán között. Magukat mexikáknak nevezték. Az
"azték" név a monda szerinti előző hazájukra, Aztlán - ra utal. Fővárosukat,
Tenocstitlánt a mai
Mexikóváros helyén, egy szigeten építették fel. Onnan
kiindulva főként déli és keleti irányban hódítottak területeket. Vallási - társadalmi
berendezkedésüket, társadalmuk törvényi alapjait a korábban itt élt olmékoktól,
és a későbbi, harcosabb szellemű toltékoktól örökölték, illetve vették át.
A spanyol
hódítók elfoglalták, majd lerombolták az indián kultúrákat. Az ültetvényeken
kezdetben az indiánokat dolgoztatták. Számuk egy évszázad alatt a tizedére
csökkent. Az indiánokkal erőszakosan, sokszor kegyetlenül bántak, és az
európaiak által behurcolt betegségekkel szemben az őslakosok nem voltak
ellenállók.
VII.
Európába új
mezőgazdasági termények érkeztek (kakaó, kávé, dohány, cukor, kukorica,
burgonya) és népélelmezési cikké válva fontos szerepet töltöttek be Európa
növénytermesztésében. A világkereskedelem fő területe a Földközi - tengerről
áttevődött az Atlanti - óceánra, itt alakultak ki az új kereskedelmi központok.
A felfedezések európai szintű munkamegosztást idéztek elő: nyugaton
iparcikkeket, keleten gabonát, élelmiszereket és ipari nyersanyagokat
állítottak elő.
A felfedezések
társadalmi - gazdasági következménye volt, hogy Kelet - Európában tartósodott a
jobbágyság (második, vagy örökös jobbágyság). Nyugat - Európában a beáramló
nemesfémek gazdasági fellendülést eredményeztek: a tőke felhalmozásával bomlani
kezdett a feudális társadalmi - gazdasági szerkezet, és kezdetét vette a tőkés,
kapitalista termelési rendszer kialakulása. Ennek első jele volt az
árforradalom (az iparcikkek iránti kereslet növekedése drágulást
eredményezett), majd az igények kielégítésére létrehozott manufaktúra - ipar,
ami már a tömegtermelés beindulását jelentette. A nagyobb ipari termelés
megnövelte a nyersanyag - igényt, ami a munkamegosztás fokozódásához vezetett.
Ennek másik következménye volt a bekerítés folyamata. A bekerítésekkel és a
tőke felhalmozásával kialakultak a tőkés termelő üzemek, ami a céhes keretek
között termelő kézművesek tönkremeneteléhez vezetett. A néhány tehetősebb
kézművesből tőkés lett, a többségből kialakult a bérmunkások rétege.
|
A magyar gazdaságot a kiegyezés
előtt a birodalmi alárendeltség, a kitörés képtelensége jellemezte. A korábban
eltörölt vámhatár miatt már az európai vérkeringésbe való bekapcsolódás
lehetősége is adott volt, az elszigetelt és erőtlen magyar gazdaság erre
azonban még képtelen volt. A kiegyezés törvényének gazdasági pontjai a magyar
és az osztrák fél pénzügyi érdekeit egyaránt szolgálták. Magyarország számára
viszont új időszámítást jelentett a kiegyezés: hatalmas, meglepetésszerű
fellendülést indukált. A virágzást természetesen nemcsak a dualizmus új jogi
rendszere, hanem például az is előmozdította, hogy Magyarországon a két ipari
forradalom – az első elmaradása/késése miatt – összeért.
Infrastruktúra:
A tőkeigényes infrastrukturális
fejlesztések a befektetések beindulásának legnagyobb mozgatóerejévé váltak. Az
olcsó munkaerőt igénylő közlekedési, tereprendezési, városképi/építőipari
beruházások mágnesként vonzották az újabb befektetéseket, az ipart és a
kereskedelmet. A nyugat - európai infrastrukturális szinthez való igazodás
rendkívül rövid idő alatt a legfejlettebb körülményeket teremtette meg az országban,
az átlagos színvonal azonban főleg a peremterületek elmaradottsága miatt soha
nem közelíthette meg a nyugatit.
Ipar:
Az 50 - es évektől a
leggyorsabban az élelmiszeripar fejlődött. A terményfelvásárlásból felhalmozódó
tőkéket a vállalkozók e területbe fektették. A legjelentősebb a Budapesten
koncentrálódó malomipar volt, mely a hengerszék révén a világ élvonalába
került. Századfordulókor Pest malmai már balkáni búzát is őröltek. A magyar
iparágban is tért hódított a gőzgép, ami a széntermelés ugrásszerű
növekedéséhez vezetett. Sorra nyíltak a bányák a Mecsek, Nógrád, Dorog,
Tatabánya térségében. Vaskohászati centrumok ott alakultak ki, ahol a közelben
vasércet is rejtett a föld. A magyar ipar megkésett fejlődése előnyt is hozott,
mivel az ipari forradalom legújabb vívmányait alkalmazták, így lépéselőnyhöz
juthattunk, mert nem kellett időt áldozni a találmányok kifejlesztéséhez,
ezáltal magas volt a termelékenység. A
magyar ipar fejlődése a 90 - es években még nagyobb lendületet vett, az ekkora
már hagyományos iparágak tovább erősödtek. A kialakuló iparvidékeken
világszínvonalú gépgyártás fejlődött ki. A magyar ipar a századfordulótól
együtt haladt a világ élvonalával, s egyes területeken már a világszínvonalú
fejlesztések is itt valósultak meg.
Mezőgazdaság:
A mezőgazdaság fejlődését a
folyamatosan bővülő Lajtán túli piacok ösztönözték. A búza ezekben az években
lépett elő a magyar föld termékévé. (A termelés növekedésének ütemét csak az
USA közelítette meg.)
A szántóföldi technika nagyot
lépett előre. Általánosan használják a vasekéket. Aratógép is van, de az aratás
lényegében még kézi munka. Gyakorlatilag teljessé vált a cséplés gépesítése.
A magyar
mezőgazdaság fejlődésének kezdeti lendülete megfelelt a tőkés alapozás
igényeinek, bár a külső piacokkal való egyoldalú kapcsolat konzerválta a
külterjes formákat. A magyar mezőgazdaság egésze (a birtokmegosztás mutatja) a
„porosz” úton járt, de a parasztgazdaságok az „amerikai” út bizonyos elemeit
hordozták. (Például vidékenként hagymára, paprikára, zöldségre, gyümölcsre,
szőlőre szakosodva.)
Közlekedés:
Az eddig kihasználhatatlan folyók
közül számos hajózhatóvá vált, és a vízi szállítás nagy szerepet kapott a
korszakban. A folyami és állóvízi személyszállítás és a kompközlekedés
rugalmasabb és komfortosabb lett.
A vasúthálózat kiépítésének
jelentőségét Magyarország nagyon hamar felismerte, és erős tőkekoncentrációval,
kivételesen nagy tempóban európai szintű hálózatot épített ki. A reformkori
építkezések a 67 - es fordulat után felgyorsultak, a kormányok felismerték a
vasút felzárkóztató és vállalkozásvonzó hatását, és a befektetőket
hitelkedvezményekkel támogatták. Budapest - centrikus rendszer alakult ki,
melynek sűrűsége a perifériák felé centrikusan ritkult. A legtöbb jó földrajzi
helyzetű várost elérték a vasútépítők, ezzel gazdaságukat, áruforgalmukat
fellendítve. A bányák, gyárak építésével összhangban épültek a vasúti
mellékvonalak, sokszor az iparos és a vasúti társaság együttműködésével. Évek
után létrehozták az állami tulajdonú MÁV - ot, amely a kisebb - nagyobb
magántársaságok és pályaszakaszok felvásárlásával óriásvállalattá nőtte ki
magát. Egységes, olcsóbb és színvonalasabb közlekedés vált így lehetővé.