|
Szempontok:
I.
Előzmények
II.
A háború
kezdete
III.
Állóháború
jellemzése
I.
1870 után egyenlőtlen fejlődés
jellemezte Európa országait. Anglia nagy gyarmatbirodalomként a pénzügyi és
kereskedelmi világ vezetőjévé vált. A világ legnagyobb hadiflottájával
rendelkezett. Külpolitikai célja a kontinentális egyensúly fenntartása és a
gyarmatbirodalmának növelése volt. Franciaország szintén jelentős gyarmatokkal
rendelkezett, gazdasága dinamikusan fejlődött, azonban a francia – porosz
háborúban elvesztette vezető szerepét. Vissza akart vágni Németországnak, hogy
visszaszerezhesse Elzász – Lotaringiát. Oroszország gazdasági, társadalmi
viszonyai elmaradottak, feudális jellegűek voltak. A krími háborúban
elvesztette nagyhatalmi pozícióját, a 19. század második felében viszont
terjeszkedni kezdett, bekebelezte Közép – Ázsiát, Szibériát, Kaukázuson túli
területeket. A fekete – tengeri szorosokra fájt a foga, be akarta tölteni a
válságban lévő Törökország hatalmi helyét a Balkánon és Kis – Ázsiában.
Németország 1871 – ben egységes állam lett, a gazdasága a legdinamikusabban
fejlődött Európa országaiéhoz képest. Ipara újabb nyersanyagbázist, munkaerőt
és piacokat igényelt, azonban gyarmatbirodalma ehhez kevés volt, így gyarmatai
növelése érdekében fegyverkezésbe kezdett. Külpolitikai céljává vált az európai
hegemónia, ehhez növelnie kellett befolyását Közép – Európában, valamint
terjeszkednie a Közel – Keleten. Az Osztrák – Magyar Monarchia a többi
országhoz képest súlyos belpolitikai gondokkal küzdött, a gazdasága hanyatlott
és sok nemzetiség további problémákat okozott. Politikai befolyást akart
szerezni a Balkánon. Németországhoz igazodott annak közel – keleti
terjeszkedésében.
A 19. század végén kibontakozó 2.
ipari forradalom valamennyi nagyhatalmat fokozott külső aktivitásra ösztönzött.
A 20. század elejére a nemzetközi kapcsolatokban felhalmozódtak a feszültségek
a német – francia ellentét, a balkáni „keleti kérdés” és a gyarmatokért folyó
versengés következtében. Európa nagyhatalmai a megszerzett pozícióik
megvédéséért és hatalmi igényeik érvényesítéséért katonai szövetségekbe
tömörültek.
A központi hatalmak, Németország,
az Osztrák – Magyar Monarchia és Oroszország 1873 – ban megkötötte a három
császár szövetségét Franciaország ellen, azonban a balkáni kérdések miatti
komoly érdekellentét az Osztrák – Magyar Monarchia és az oroszok közt ingataggá
tette a szövetséget. 1879 – ben Németország és az Osztrák – Magyar Monarchia szövetséget
is kötött Oroszországgal szemben. Később a franciaellenességükhöz csatlakozott
Olaszország, majd Románia is.
A központi hatalmak
szövetségeinek hatására 1893 – ban francia – orosz, 1904 – ben angol – francia,
majd 1907 – ben angol – orosz szövetség alakult ki, így megszületett az antant.
A feszültségek növekedését
fokozta a világ újrafelosztásáért való harc is, amely komoly diplomáciai és
katonai összetűzésekhez vezetett. Németország és Anglia közt flottaépítési
verseny alakult ki. Az európai nagyhatalmak a 20. század elején hozzáláttak
földi hadseregük fejlesztéséhez is. Számos olyan konfliktus is lezajlott, ami
világháborúhoz vezethetett volna, ilyen volt például az 1905 – ös első marokkói
válság, 1908 – ban Bosznia – Hercegovina annektálása, vagy az 1912 – es első
balkáni háború.
A központi hatalmak előnye volt,
hogy összefüggő területként könnyebb volt a csapatmozgatás, élelem – és
fegyverszállítás, azonban fenn állt a kétfrontos háború veszélye. Az antantnak
a gyarmatok kimeríthetetlen nyersanyagbázist biztosítottak, viszont gyenge volt
a szárazföldi hadseregük.
Az összes, háborúra készülő
ország támadásra építette haditerveit. Németország Oroszország lassú
mozgósítását feltételezve hozta létre a Schliffen – tervet. Célja a kétfrontos
háború elkerülése volt. Azonban kétségek merültek fel, ugyanis Oroszország
felgyorsította stratégiai vasútépítkezéseit, és erőteljesebbé vált a francia és
angol készülődés.
II.
1914. június 28 – án lelőtték
Ferenc Ferdinándot Szarajevóban. Szerbia elutasította az ultimátumot, így az
Osztrák – Magyar Monarchia 1914. július 28 – án hadat üzent. A szövetségi
kötelezettségeikkel megfelelően a nagyhatalmak sorra hadba léptek. Míg az USA,
Olaszország, Románia, Bulgária semlegességi nyilatkozatot tett, addig Japán az
antant, Törökország pedig a központi hatalmak oldalán csatlakozott a háborúhoz.
III.
Miután a villámháborús tervek
kudarcot vallottak, a frontvonalak megmerevedtek, állóháború alakult ki. Lövészárkok,
bunkerek és szögesdrótakadályok bonyolult rendszerét építették ki. Az előny a
gépfegyverekkel, gyorstüzelő ágyúkkal felszerelt védőknél volt. Új fegyvereket
(harci gáz, repülő) vettek be, de ezek sem hoztak áttörést.
Felértékelődött a hátország
szerepe, átálltak haditermelésre, a nők munkába álltak. Áruhiány alakult ki,
bevezették a jegyrendszert, virágzott a feketepiac. „Anyagcsata” kezdődött: az
a fél lesz a győztes, amelyik jobb anyagi, gazdasági háttérrel rendelkezik.
|
Szempontok:
I.
Előzmények
II.
A forradalom
kitörés és eseményei
III.
Megtorlás,
veszteségek
IV.
Az 1956 – os
óvári események
I.
Sztálin halála (1953) után
Moszkva utasítására Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki reformokat ígért. A
reformok az emberek életminőségének javítását, a terror enyhítését célozták
meg. 1995 – ben azonban megkezdődött a visszarendeződés, Nagy Imrét
leváltották, az új miniszterelnök Hegedüs András lett. Megtorpant a politikai
élet rehabilitációja, újabb erőszakos téeszesítés kezdődött. Nagy Imre körül
azonban kikristályosodott a párt reformellenzéke, az írok, művészek körében
(Petőfi - kör) egyre élesebb kritikák fogalmazódtak meg.
1956 júniusában, Poznanban
(Lengyelország) munkásfelkelés tört ki, mely után a szovjet vezetés Rákosi
menesztése mellett döntött. Az új főtitkár Gerő Ernő lett, de ez nem jelentett
igazi változást. Az erjedés folyamatát azonban már nem lehetett megállítani,
elkerülhetetlenné vált Nagy Imre pártba való visszavétele. 1956. október 6 – án
Rajk Lászlót újratemették.
Mialatt a legfelső állami- és
pártvezetés Jugoszláviában tartózkodott, döntő fordulat állt be az itthoni
eseményekben.
II.
1956. október 13 – án a szegedi
egyetemisták létrehozták saját ifjúsági egyesületüket, a MEFESZ – t. 1956.
október 22 – én a budapesti Műegyetem diákjai 16 pontos követelést fogalmaztak
meg: a szovjet csapatok vonuljanak ki, Nagy Imre legyen a kormányfő, vélemény-,
sajtó-, szólásszabadság, szabad, többpárti választások, gazdasági élet
átszervezése, stb., és elhatározták, hogy másnap rokonszenvtüntetést tartanak a
lengyelek mellett, amelyet Gerő Ernő kezdetben betiltott, majd engedélyezett.
1956. október 23 – án kitört a
forradalom. Sinkovits Imre elszavalta a Nemzeti Dalt a Petőfi – szobornál.
Tüntetés a Bem – szobornál (Bessenyei Ferenc elszavalta a Szózatot). A tömeg a
Parlament elé vonult, ahol Nagy Imre tartott beszédet, megígérte az 1953 – as
kormányprogramhoz való visszatérést. A Rádió ostroma, a Sztálin – szobor
ledöntése, feldarabolása. A pártvezetés ellenforradalomnak nyilvánította az
eseményeket, szovjet csapatok beavatkozását kérte. Éjjel Nagy Imrét kinevezték
miniszterelnöknek.
1956. október 24 – én a hajnalban
beavatkozó szovjet csapatok miatt a felkelés nemzeti harccá vált. Kijárási
tilalmat és statáriumot (rögtönítélő bíróságot) hirdettek meg. Délben Nagy Imre
amnesztiát hirdetett a fegyvert letevőknek.
1965. október 24 – 25- 26 – án a
forradalom elterjed vidéken is, több helyen belelőttek a tömegbe (október 26.:
a határőrlaktanyánál sortűz Mosonmagyaróváron!). Országszerte Nemzeti Tanácsok
alakultak.
1956. október 25 - én a Parlament előtt
gyülekező tömegbe belelőnek az ÁVH – sok (ÁHV = Államvédelmi Hatóság), ettől
kezdve a népharag az ÁVH ellen fordult hajtóvadászat formájában. Gerőt
leváltották, helyébe Kádár János került.
1956. október 28 – án Nagy Imre
rádióbeszédben közölte az ÁVH megszűntetését, az események „nemzeti
forradalommá” nyilvánítását, a tűzszünet elrendelését, a szovjet csapatok
kivonulásáról való tárgyalásokat és az amnesztiát.
1956. október 30 – án Nagy Imre
bejelentette, hogy megszüntetik az egypártrendszert és megkezdték a
tárgyalásokat a szovjet csapatok teljes kivonulásáról, ezt megerősítette a
szovjet kormánynyilatkozat is. A felkelők megostromolták a Köztársaság téri
pártházat, meglincselték a védőket.
1956. október 31 – én Moszkvában
döntés született a forradalom leveréséről (USA szabad kezet adott Moszkvának,
nem tekintette szövetségesének Magyarországot, a nyugati országok figyelmét a
Szuezi – válság kötötte le). Feloszlott az MDP (Magyar Dolgozók Pártja),
megalakult az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt – főtitkára Kádár János).
1956. november elsején
Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből. 1956. november 3 – án új kormány
alakult, Mindszenty bíboros este rádiószózatot intézett a nemzethez,
szabadságharcnak értékelte az eseményeket, Tökölön pedig tárgyalásokra
készültek a szovjet katonai vezetéssel a csapatok kivonásáról, azonban Maléter
Pált (honvédelmi miniszter) és társait tőrbe csalták és elfogták.
1956. november 4 – én a szovjet
csapatok hajnalban megtámadták az alvó Budapestet. Szolnokon megalakult Kádár
János vezetésével a szovjeteket kiszolgáló ellenkormány, a Forradalmi Minkás –
Paraszt Kormány. Nagy Imre tiltakozásul az ENSZ – hez fordult, majd a
képviselőkkel együtt elhagyta a Parlamentet. Az utolsó ott maradt képviselő
Bibó István. (Nagy Imrét és társait tőrbe csalták, majd Romániába
szállították.)
1956. november 4. – 11. – e
között utcai harcok folytak, a legerősebb fegyveres csoport a Korvin – köz
volt, azonban a forradalmat leverték.
III.
Kb. 300 személy kivégzése
(1958.június 16. Nagy Imre), 22 ezer ember elítélése, 13 ezer ember internálása
(kitelepítése), kb. 200 ezer ember hagyta el az országot. A forradalom alatt
kb. 2500 ember halt meg a harcokban, kb. 20 ezer ember sebesült meg. Óriási az
anyagi veszteség a szovjet tankok pusztítása érdekében.
IV.
Mosonmagyaróvár a 20. századi
történetének legvéresebb, leggyászosabb napja 1956. október 26 – a, ekkor
dördült el az Ipartelepen az a sortűz, amelynek 106 halálos áldozata és 250
sebesültje volt a békés tüntetők közül. 1956. október 23 – án kirobbant
forradalom hatására vidéken is megkezdődött a hitelét vesztett hatalom
leváltása. Október 25 – én, csütörtökön este Óvárra is eljutott a Parlament
előtti vérengzés híre. Tiltakozásul az akadémisták néma tüntetést szerveztek a
Lenin (ma Fő) úton és a Magyar utcán. Másnap reggel az előadásokra induló
diákság a közeli pártbizottság és a tanácsház (mai önkormányzat) elé vonult,
ahol már gyülekezett a város lakossága is. A Tanácsházról leverték a vörös
csillagot. Közben óvodások és általános iskolások vonultak a Fő úton, s a tömeg
a járásbíróság és a posta elé vonult. Ezután kiszabadították a járásbíróság
épületében őrzött foglyokat. Innen a tömeg egyik része – közöttük a középiskolások
– Moson irányába ment, a másik része a Gyári úton haladt az Ipartelep irányába.
Az itt lévő rendőrőrs előtt megálltak, és leszedték a rendőrök és katonatisztek
jelvényeit. A timföldgyári munkások csatlakozása után a tüntetők a határőr
laktanya elé vonultak, és az épületen lévő vörös csillag eltávolítását
követelték. Ennek teljesítését meg is ígérte Dudás István parancsnok, néhány
perc múlva azonban Dudás százados jelére az előre beásott géppuskákból sortűz
zúdult a békésen éneklő, beszélgető tömegre. Leírhatatlan volt a pánik, a
kézigránátok és a géppuskatűz után a tüntetők menekülni kezdtek, amikor még egy
sortűz kaszabolta le őket. Órákig tartott, amíg a halottakat és a jajgató,
segítséget kérő sebesülteket elszállították. Sokan szállítás közben vagy a
kórházban haltak bele sérüléseikbe. Dudás István megszökött a városból, a
népharag megölt három ÁVH – s tisztet. A forradalmat követő megtorlásban, az
eseményekben való részvétele miatt többeket kivégeztek, súlyos börtönbüntetésre
ítéltek. Több akadémistát végleg vagy egy időre kizártak a felsőoktatási
intézményekből. Október utolsó napjaitól menekültek tízezrei mentek át a
városon a nyugati határ felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése