Tételek - Irodalom

Irodalom – 16. tétel Témakör: Világirodalom

Odüsszeia

Az ókori Európában a később klasszikusnak nevezett, máig példaképül szolgáló görög és római kultúra játszott vezető szerepet. A görög félszigeten és szigetvilágban a Kr. e. 2. évezred közepére dinamikusan fejlődő államok alakultak ki. Kr. e. 5. században jellemző a hősköltészet (mítoszok), eposzok, lírai költészet, dráma. Emberközpontúságot, természetköltészetet példáznak.

A hagyomány Homérosznak tulajdonítja a két nagy ógörög eposzt, az Iliászt és az Odüsszeiát. A két eposz kultúrtörténeti sajátosságaiból megállapítható, hogy kb. száz év van a két mű között.

Az eposz kötött formájú nagyepikai mű, amely egy kivételes képességű, természetfeletti erőktől támogatott hősnek egy egész nép életében döntő fontosságú tettét beszéli el.

Az Odüsszeia a trójai háborúból hazatérő görög hősök kalandjait elbeszélő eposz. Az Iliászhoz igazodik mind formai sajátosságaiban, mind tartalmában, annak folytatásának tekinthető. Szereplői is az Iliász világából kerülnek ki. Az Iliász a törzsi - nemzetségi társadalom válságát ábrázolta, míg az Odüsszeia az individuum eposza, itt a közösség háttérbe szorul, a téma maga a címadó hős.

24 énekből áll a mű. 12 ének az Előzmények. Egy időben két szálon indul a cselekmény: 1 - 4. ének: Ithaka, Pülosz, Spárta ― 5 - 8. ének: Ogügié, Szkhéria. A 9 - 12. énekekben Odüsszeusz elmeséli kalandjait. 12 ének a Hazatérés. A 13 - 24. énekek Ithakában játszódnak. Odüsszeusz leszámol a kérőkkel.

Odüsszeusz kalandjai:

1. Feldúlják Iszmarosz városát, asszonyokat és kincseket rabolnak, ám sokan elesnek saját mohóságuk miatt (Odüsszeusz intelme ellenére is).

2. A lótuszevők szigetén három társ megízleli a lótuszt, így őket csak erőszakkal tudják kiszabadítani.

3. Polüphémosz megvakítása (6 társ odaveszik).

4. Aiolosz isten Aiolé nevű szigetére érkeznek, ahol az isten egy bőrtömlőben adja át a tengeri viharokat keltő szeleket. Ám a társak kibontják azt és Ithaka partjai közeléből visszasodorja őket Aiolosz szigetére.

5. Télephüloszba jutnak, ahol az emberevő óriások sziklákat dobálva összezúzzák Odüsszeusz hajóit. Így 12 hajóból mindössze egy gályával kell folytatniuk az utat.

6. Aiaié szigetén Kirké istennő 21 görög hajóst sertéssé változtat. Odüsszeusz Hermész segítségével megmenti társait, ezután egy évig élvezik az istennő vendégszeretetét.

7. Kirké tanácsára Odüsszeusz leszáll az Alvilágba, hogy Teiresziásztól jóslatot kérjen. Az Alvilágba leszállva Odüsszeusz több emberrel is találkozik: Teiresziásszal, a thébai vak jóssal, édesanyjával, kitől feleségéről, apjáról és Ithakáról hírt kap, Agamemnónnal, kit felesége, Klütaimnészra és annak szeretője, Aigiszthosz meggyilkolt, illetve Akhilleusszal.

8. Odüsszeusz egyedül a legközelebbi részt, a Sziréneket meri elmondani. Társai fülét viasszal tömi be, magát pedig az árbochoz kötteti. A szirének Odüsszeusz tudásszomját ígérik kielégíteni. Odüsszeusz nem tudott ellenállni, ám a társak megmentették.

9. A Szkülla (tengeri szörny) közelében eveznek el, ahol Odüsszeusz tudatosan feláldozza 6 emberét, hogy a többieket mentse vele.

10. A társak felfalják Héliosz marháit, ám ezt követően irtózatos vihar pusztítja el mindjüket. Csak Odüsszeusz éli túl a hajótörést, őt Kalüpszó szigetén veti ki az ár.

Az ideál már nem a kiváló harcos, hanem a sokat tapasztalt bölcs, leleményes, politikus ember, aki tudja alakítani saját sorsát. Az istenek szerepe korlátozott, mindenki a maga bűneiért vállalja a felelősséget: “önnön buta vétkeikért odavesztek a társak”. Odüsszeusz állandó jelzői: fényes, bajnok, leleményes, nagyleleményű, bölcsszívű, hősszívű, tarkaeszű, tűrő lelkű, isteni hős, stb.

Irodalom – 17. tétel Témakör: Színház- és drámatörténet

Shakespeare: Rómeó és Júlia

Shakespeare 1564. április 23-án született Stratford-upon-Avon-ban. Shakespeare életéről igen kevés információ maradt fent, de azt tudjuk, hogy pályája során dolgozott színész, író, rendező és színházrészvényesként. Az angol irodalom és talán egész Európa legnagyobb reneszánsz kori drámaírója. Az ő ideje alatt vált a dráma az angol irodalom vezető műnemévé. Anglia gazdasági sikerei, az átmeneti nyugalom, ami Erzsébet királynőnek volt köszönhető, sokat segített a tudományok és a kultúra fejlődésében.

A reneszánsz a képzőművészetben 1420 körül alakult ki Firenzében, majd átterjedt egész Itáliára. Az Alpoktól északra fekvő európai területeken majd csak 1500 után terjedt el. A megjelölés a 19. században keletkezett, elsősorban az ókori klasszikus szövegek, ismeretek és ezek hasznosításának művészeti és tudományos újra felfedezésére utal. Másodsorban ezeknek a szellemi tevékenységeknek az eredményeként az európai kulturális élet általánosságban vett újjászületését is jelöli.

A Rómeó és Júlia című alkotás Shakespeare életének egyik legnagyobb műve. Alkotói korszakának első részében, az 1500-as években íródott. Ez volt az angol reneszánsz első olyan tragédiája, melynek középpontjában a szerelem, a szabad párválasztás állt. Ez az alkotás azért tragédia, mert óriási értékveszteségek vannak benne. Ezek ártatlan emberi életek elmúlása (Rómeó, Júlia, Tybalt, Mercucius), illetve erkölcsi vesztességek, mint például a szerelem, a barátság és bizalom pusztulása. A mű hordozója a dialógus és az egész történet konfliktusokra épül.

A két híres veronai család, a Capulet és Montague már régóta ádáz ellenségek voltak, de a sors különös fintorának köszönhetően a két család gyermekei egymásba szeretnek. A mű fő konfliktusát az adja, hogy a gyermekek és a szülők akarata összeütközik.

Rómeó és Júlia képviselik az újat, a szabadságot, a reneszánsz eszméjét, akik csak a szokást vetették el, nem az erkölcsöket, hiszen összeházasodtak.

A mű egészét átjárja egyfajta baljós hangulat, ami arra utal, hogy a mű végén tragikus esemény fog történni. Ezt már az előhangból is érzékelhetjük. Ugyanakkor vásári hangulatot idéző, komédiára utaló vonások is vannak. Például a dajka és Rómeó párbeszéde, vagy a két család groteszk vitája a mű elején (kard és mankó).

 A bonyodalom ott kezdődik, mikor Rómeó még ficsúrként (18) elmegy Capuleték báljába, ahol Júlia még kislány (14).  A dráma egyik fordulópontja Tybalt (haragtartó, lobbanékony, agresszív) és Mercucius halála, amiért Rómeó volt a felelős, és aminek következtében az ifjúnak menekülnie kell. Innentől fogva már két szálon futnak az események, hisz Veronában és Montavában is egyre bonyolultabbá válik minden. Ez egy tipikus reneszánsz vonás.

Júlia látszólag beleegyezik, hogy Parishoz megy, de még aznap éjszaka megissza a Lőrinc atyától kapott csodaszert, ami 48 órára alvást okoz, minek segítségével azt akarja elhitetni, hogy meghalt. A sors kegyetlensége miatt Rómeó ezt el is hiszi és a Kripta jelenetben kiengesztelhetetlen bánata miatt öngyilkos lesz. Júlia éppen ebben a pillanatban tért magához álmából, és szerelme halála láttán ő is a túlvilágba menekül.

A mű végére egy jellemváltozást észlelhetünk, miszerint a mű elején Rómeó egy fiatal ficsúrként megy be a bálba és Júlia is csak egy kislány volt még akkor, viszont a mű végére szerelmük miatt képesek voltak egymás miatt, egymásért felelősséget vállalni, és tetteikért is felelősséget vállaltak és képesek döntéseket hozni. Így pár nap alatt felnőtté váltak.

A két család ostoba, értelmetlen harcából fakadó vesztességeknek köszönhetően minden átértékelődött a mű végére. Harc helyett béke lesz a családok között. Ezzel Shakespeare egy olyan gondolatot fogalmazott meg, miszerint a radikális változások bekövetkezésére mindig valami nagy áldozatra van szükség.

Irodalom – 18. tétel Témakör: Színház- és drámatörténet

Szophoklész: Antigoné

Kolónoszban született, Athén városától északra, előkelő családban. A fiatal Szophoklész már korán tehetségesnek bizonyult a gimnasztikában és a költészetben egyaránt: a költői siker élete végéig elkíséri. Nevéhez fűződik a drámai előadás megújítása. A legkorábbi életrajzi adat róla az, hogy i. e. 480-ban a szalamiszi győzelem örömére rendezett ünnepen a fiúkarban énekelt. I. e. 406 őszén halt meg Athénban.

A dráma irodalmi műnem, mely eseménysort mond el. A szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát, az eseményeket az alakok párbeszédeiből és monológjaiból, tetteiből ismerhetjük meg. A dráma színpadra szánt alkotás. Egyik műfaja a tragédia, melynek uralkodó esztétikai minősége a tragikum.

Szophoklész korában érte el a görög tragédiaköltészet fejlődésének tetőpontját. Az Antigoné című műve a thébai mondakörhöz kapcsolódik.

A dráma sugallata az, hogy a sors, a végzet elől nem lehet elmenekülni, ezt bizonyítja Oidipusz király tragikus élettörténete is.

A dráma alapvető konfliktusa Antigoné és Kreón szembenállása. Antigoné az emberség és a lelkiismeret parancsát, az istenek íratlan törvényeit képviseli, hogy a halottakat el kell temetni. Kreón viszont az ember által hozott törvényt képviseli, amely zsarnoki  törvény, és szemben áll az istenek törvényével. Nem engedi a halott, Polüneikész eltemetését.

Az expozícióban máris megismerjük a történetet: Antigoné és Iszméné vitája, jellemük közti különbségek.

A bonyodalom a műben, hogy Antigoné szembeszegül Kreón parancsával és eltemeti halott testvérét, Polüneikészt. Kreón és Antigoné személyében két egymással ellentétes állásfoglalás ütközik.

A cselekmény kibontakozása: Haimon megjelenése a színen, apjával való vitája, ekkor még van remény a békés megoldásra.

A tetőpont Kreón és Teirásziász találkozása. Teirásziász megmondja, hogy több ember halálához fog vezetni a törvény vissza nem vonása.

A megoldás, a végkifejlet az értékek pusztulása. Kreón visszavonja parancsát, ám a sziklabörtönbe zárt Antigoné öngyilkos lesz, majd Haimon is követi példáját. Haimon anyja is megöli magát. Kreón büntetése mindezért, hogy lelkileg összeroppan. Az ő törvénye borította fel az eddig megszokott erkölcsi világrendet, és Antigoné hivatott arra, hogy ezt a felborult világrendet helyreállítsa.

A történetben Kreón a zsarnokság, az önkényuralom megtestesítője. Hiúsága, gátlástalansága és önzése taszítja környezetét, de saját magát is katasztrófába sodorja. Az isteni törvények semmibe vétele okozza bukását. Antigoné a kemény, akaraterős, férfias jellem, egy eszme megtestesítője. A lelkiismeretének engedelmeskedik, nem keres kibúvót, és nem ismer megalkuvást. A többiek is elismerik igazát, de nem követik példáját, mert nem elég bátrak hozzá. Tragikus hős, halála megrendítő, de hősiessége, áldozatvállalása példamutató. Nem igazi hús-vér ember, hanem egy eszme megtestesítője. Antigoné azért hős, mert nem hajlandó az embertelenséget elfogadni, és az életét is feláldozza a felborult erkölcsi világrend helyreállításáért. Antigoné azt teszi meg, amit a többi ember is szeretne, csak nem meri vállalni a következményeket. Haimon Kreón fia, Antigoné vőlegénye, nem csak szerelemből áll ki Antigoné mellett, hanem mert ő maga sem ért egyet apja parancsával. Teirásziász egy jós, előre látja a jövőt, tudja, hogy a zsarnoki törvény több ember életét követeli majd, de Kreón neki sem akar hinni és engedni.

Irodalom – 19. tétel Témakör: Az irodalom határterületei

A civilizáció bukásának ábrázolása filmen és regényben – William Golding: A legyek ura és Peter Brook azonos című filmje

William Golding 1911 szeptemberében született a délnyugat-angliai Cornwall grófság egy kis településén. Apja kívánságának megfelelően 1930-ban Golding beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol a Brasenose College diákjaként természettudományt hallgatott, azonban két év elteltével az angol irodalom tanszékre váltott. Első kötetét, melyben verseket jelentetett meg, 1934-ben adta ki a Macmillan kiadó. Pedagógia diplomájának megszerzése után, 1939. szeptember 30-án kötött házasságot Ann Brookfielddel. Golding meghatározó élménye a második világháború volt.1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig egészen az írásnak szentelte magát. 1985-ben feleségével a cornwalli Perranarworthalba költöztek. Az író itt hunyt el nyolc évvel később, szívelégtelenség következtében.

A Legyek Ura William Golding Nobel-díjas angol író, költő 1954-ben kiadott regénye.

A regény cselekménye egy lakatlan szigeten játszódik, ahova egy csapat angol kisfiú kerül egy repülőgép-katasztrófa túlélőiként. A gyerekek magukra vannak utalva, a szigeten nincsenek felnőttek, így fokozatosan eltűnnek az otthon megszokott szabályok és korlátok az életükből.

A történet főszereplői Ralph, Röfi, Jack, Simon, Roger és egy ikerpár, Sam és Eric. A fiúk először is vezetőt választanak maguk közül. Ennél a választásnál Jack, a kórus vezetője alulmarad Ralph-fal szemben. Ralph ezután igyekszik megszervezni a sziget életét, amiben Röfi van a legnagyobb segítségére, egy szemüveges, asztmás, kicsit túlsúlyos kisfiú, akit a többiek sohasem fogadnak be igazán maguk közé.

Kezdetben a fiúk megpróbálnak együttműködni, közösen hozni döntéseket és azokat közösen végrehajtani. Ezek közül a legfontosabb, hogy megtesznek mindent azért, hogy felhívják magukra a felnőttek figyelmét. Ehhez pedig a leglényegesebb, hogy tüzet kell rakni, aminek a füstjét messziről is meglátni, és ezt a tüzet állandóan ébren kell tartani.

Az első konfliktus akkor alakul ki Jack és Ralph között, amikor a tűz Jack hibájából elalszik (Jack inkább vadászni megy, ahelyett, hogy a tüzet őrizné), és egy hajó pont akkor halad el a sziget mellett, amikor a tűz nem ég, így nem fedezik fel őket. Ralph akkor szigorúan lehordja Jacket, de fiúk többsége nem törődik különösebben a tűzzel, örömmel eszik az elejtett disznót.

A konfliktus Ralph és Jack között folyamatosan éleződik. Ralph megpróbálja a közösséget egyben tartani és védeni. A szakításra akkor kerül sor, amikor egy „szörny” jelenik meg a szigeten, rettegésben tartva mindenkit. A gyerekek valójában egy szörnyethalt ejtőernyős szél mozgatta holttestét hiszik szörnynek. Jack magának követeli a vezérséget, a nagyobb fiúk többsége követi őt, és ezzel megalakítanak egy külön törzset, ahol már Jack a vezér. Ők azután vademberek módjára kifestik magukat, és csak a vadászattal törődnek, nem érdekli őket a megmenekülésük. Később kiderül, hogy Jack nagyon szigorú vezető, volt, akit megkötöztetett, és meg is veretett. Ekkor születik meg a Legyek Ura is: Jack új törzsének első vadászata során a leölt disznó fejét mindkét végén kihegyezett karóra szúrják, feláldozva azt a szörny kiengesztelésére. Ez a karóra tűzött disznófej azután mágnesként vonzotta a legyeket.

Ralph, Röfi, Simon a nagyobbak közül, valamint az összes kisgyerek magukra maradnak, és egyedül kell a tüzet őrizniük, amit a szörny megjelenése óta sokkal nehezebb életben tartani.

Simon közben rájön a szörny titkára, azonban amikor egy hatalmas vihar közben visszatér a többiekhez, hogy megossza velük a szörny titkát, akkor a vihar miatt pánikba és transzba esett gyerekek agyonverik, mert ijedtükben fel sem ismerik. Utólag Jack azzal ideologizálja a történeteket, hogy Simon volt a szörny, mert a szörny különböző alakokban képes megjelenni. Ralph és Röfi viszont egyszerűen nem mer szembenézni azzal, hogy mit tettek.

A következő konfliktusforrás, hogy Jack törzsének is szüksége van tűzre a vadászat során elejtett disznók megsütéséhez, tüzet viszont csak Röfi szemüvegének lencséjével tudnak gyújtani. Ezért Jack úgy dönt, hogy elrabolja Röfi szemüvegét. Amikor Ralph, Röfi, Sam és Eric megpróbálja visszaszerezni a szemüveget, a találkozás Jack és Ralph között párbajjá alakul, de egyik sem tud felül kerekedni a másikon. Ekkor a sziklatetőn őrt álló Roger elveszti az ítélőképességét, és egy előre odakészített faemelő segítségével ledönti az egyik hatalmas szikladarabot Ralph-ék felé, a szikla pedig eltalálja, és megöli Röfit. Ezután Samet és Ericet erővel kényszerítik a törzshöz való csatlakozásra, és nekitámadnak Ralph-nak, aki csak szerencsével tud elmenekülni az eldobott dárdák elől. Egyedül tölti az éjszakát a dzsungelben, majd visszalopózva az ikrektől megtudja, hogy hajtóvadászatot akarnak indítani ellene. Ralph megijed, és többszöri kérdésére, hogy "mit csinálhatnak velem?", azt a választ kapja, hogy Roger előkészített egy mindkét végén kihegyezett karót. Ralph ebből szép lassan arra következtet, hogy meg akarják ölni, és a fejét karóra tűzni, így engesztelve ki a szörnyet. Kénytelen menekülni, de csakhamar ráeszmél, hogy nincs hova futnia, ha el is rejtőzködik, felkutatják, ha átverekszi magát támadói falán, akkor sem menekülhet el a szigetről. Az üldözés közben Jack törzse felgyújtja a szigetet, hogy kifüstölje Ralphot a rejtekhelyéről, a menekülés így egyre nehezebb.

Az utolsó pillanatban azonban, éppen amikor a helyzete teljesen reménytelenné válik, és Ralphot már elfognák, megmenekülnek. Egy angol tengerésztiszt jelenik meg, háttérben egy nagy hajóval, ami azért érkezett a szigethez, mert az erdő felgyújtása felhívta rájuk a figyelmet.

           

Míg a regényben együtt van egyfajta társadalmi és lélektani kettősség, a filmben egyik szálat sem sikerült hitelesen hozni. A film működik példabeszédként, egyfajta parabolaként, értelmezhető bűnbeesés-történetként is, hiszen a szereplők kvázi a paradicsomba csöppennek be, ahol nem tudnak mit kezdeni a rájuk szakadt szabadsággal, és elveszítik ártatlanságukat.

Golding sokkal kiábrándultabban gondolkodik az emberiségről, és biztos benne, hogy az ösztönök bármikor legyőzhetik az értelmet egy váratlan helyzetben. Brook filmje is ilyen, a regényből átvett kérdéseket feszeget. Mennyire irányítják az embert az ösztönei? Mekkora hatás kell ahhoz, hogy az értelmes, gondolkodó ember babonás, vérszomjas vadállattá váljon, és a vadon törvényei diktáljanak neki? Életképes-e a demokrácia egy elkülönült világban, vagy a diktatúra a leghatékonyabb és a legműködőképesebb társadalmi létforma? Mihez alkalmazkodik könnyebben az ember? A gyerekek valóban ártatlan és szeretettel teli lények, mentesek a felnőttség minden bűnétől, vagy bennük is ugyanolyan alantas ösztönök bujkálnak legbelül, mint a felnőttekben, és ők is ugyanolyan gaztettekre képesek?

a rendező célja a drámával: hogy visszaadja ugyanazt a feszültséget, megteremtse ugyanazt a légkört, amit a könyvnek sikerül, hogy ugyanolyan mélységgel ábrázolja az emberi kapcsolatokat, mint William Golding.

           

A Golding regényében megfogalmazódott filozófiai kérdésekhez hasonlóak köré szerveződik Alex Garland A part című regénye is, melyet szintén megfilmesítettek. Egy zárt közösségben elszabadulnak az indulatok, és az emberek kifordulnak önmagukból. Sokkal kegyetlenebbnek látunk minden egymás ellen feszülő indulatot, ha gyerekek zárt világában történik. Erről tanúskodik Kosztolányi Dezső Tréfa című novellája is, melyet nemrégiben Gárdos Péter vitt filmre. És egy harmadik klasszikus: Orwell Állatfarmja, amely azt modellezi, hogyan működik a társadalom. Golding regényének sikerül mindhárom kérdéskört egyensúlyban tartania. A legyek ura egy társadalmi dráma, mely nemcsak a szociális diszfunkciókat mutatja be, hanem arra is rávilágít, milyen sokszor hibázhatnak az emberek, miközben egyfajta mesterséges rendhez próbálnak alkalmazkodni. Továbbá kifejezi Golding lesújtó véleményét is a társadalomról: a képmutató, szerepeket játszó polgárokról, akiket legbelül az ösztöneik mozgatnak, és bármilyen váratlan helyzet elég ahhoz, hogy elveszítsék tudatos kontrolljukat, és ösztön énjük vegye át az uralmat. Filozófiai kérdéseket valószínűleg könnyebb leírni, mint megmutatni. Általában alkalmasabb a szó, mint a kép egy elvont gondolat megértetésére. Míg Golding mondatai nyomán megelevenedik előttünk minden, amit olvasunk, még ha akarnánk, se tudnánk eltávolodni a regény valóságától, addig a filmben csak a kísérlet fedezhető fel. A film nem érint meg, nem forgat fel, és nem ösztönöz arra, amire egy jó adaptáció igen: hogy olvassam el az alapanyagot, ha eddig még nem tettem meg.

A furcsa, állóképekből építkező expozíció hatásos, ezután rögtön megpillantjuk két főhősünket, Ralphot és Röfit, és kezdetét veszi a valódi történet. Brook remek gyerekszereplőket talált, azonban időnként valószerűtlenné válnak a figuráik a kimondott filozófiai gondolatok miatt. A váltások is túl hirtelenek: a könyvben sokkal több idő van megszokni egy-egy állapotot, és sokkal jobban átérezzük, ha megváltozik valami. A filmben nincs így: a rend és béke időszaka, a „kagyló uralma” alig pár percig tart, így nem érezzük, mekkora baj van, mikor Jack lázadni kezd.

A regényt egy érdekes kettősség jellemzi: amellett, hogy társadalmi dráma, nagyon erősen lélektani is. Tökéletes képet kapunk mindarról, mi zajlik hőseink lelkében – akik, furcsa mód, amellett, hogy emblematikus figurák, egyéniségek is. Reakcióik, rezdüléseik, motivációik egyéniek, jellemük, bármennyire is árnyalt, de megismerhető, emiatt tetteiket is megértjük és logikusnak érezzük. Ők valódi kamasz fiúk, akik eközben társadalmi szerepeket is jelképeznek. Golding remekül mutatja be azokat a pszichikai folyamatokat, amelyek logikusan lejátszódnak egy kiskamasz fiúkból álló, zárt közösségben, ha elvesztik maguk fölül a felsőbb, ellenőrző hatalmat. A bűnbakképzést teljesen logikusan ábrázolja, mind értjük, miért épp Röfit szemelik ki erre a szerepre. Sőt, ő szinte önként ajánlkozik. A szereplők ezután elkezdenek túl felnőttesen viselkedni: elvesztik minden gyermeki tulajdonságukat, és mindenre úgy reagálnak, mint a felnőttek. De a filmben hamisnak érezzük a reakcióikat. Innentől pusztán emblematikus jellegük marad meg: elvesztik az identitásukat. Nem életszerű, amiket mondanak egymásnak, és a párbeszédek nem indokolják meg kellőképpen a cselekedeteiket. Hiteltelen, ahogy hirtelen a babonaság felé fordulnak, s míg Goldingnál a legyek ura maga a misztikum, a transzcendens autoritás, itt csupán egy szimpla, fekete-fehér disznófej.