Tételek - Nyelvtan

Nyelvtan – 12. tétel Témakör: A nyelvi szintek

Alárendelő és mellérendelő szószerkezetek

A szavak a mondatban különféle szószerkezetet alkotnak. A szószerkezetek – idegen szóval szintagmák - a szavaknál nagyobb, a mondatnál kisebb egysége nyelvünknek. A szószerkezetek mindig két alapszófajú szó kapcsolata. A szószerkezetek tagjai között valamilyen nyelvtani kapcsolat van. Ezt a nyelvtani viszonyt különféle nyelvi eszközökkel fejezzük ki. E szerint háromfél típusú szószerkezetet különböztetünk meg: Predikatív, azaz hozzárendelő szószerkezet, alárendelő szószerkezet, illetve mellérendelő szószerkezet.

Az alárendelő szószerkezet alaptagból és bővítményből épül fel. A bővítmény alá van rendelve az alaptagnak, tehát nem egyenrangú mondatrészek. Nyelvtani szabályok szerint a következő típusú alárendelő szószerkezeteket különböztetünk meg: alanyos, tárgyas, határozós és jelzős szószerkezet. Az alárendelt alany ritkán fordul elő a mondatokban, de mindig határozói igenévvel kapcsolódik. A tárgyas szószerkezetekben a tárgy kifejezőeszköze a –t tárgyrag, de előfordul a mondatban ragtalan tárgy is. A határozó jellemző kifejezőeszköze a határozóragos vagy névutós névszó, a határozószó, és az igenév.

Határozós szerkezetek típusai:

•          Helyhatározó (pl: kiemel a szóból)

•          Időhatározó (pl: estig vár)

•          Számhatározó (pl: kétszer mond)

•          Módhatározó (pl: szépen szól)

•          Eszközhatározó (pl: szavak által üzen)

•          Okhatározó (pl: beszéde miatt dicsérik)

•          Célhatározó (pl: a sikerért dolgozik)

•          Fok- mértékhatározó (pl: alig szól)

•          Társhatározó (pl: a kutyával beszélget)

•          Részeshatározó (pl: ír a barátjának)

•          Állapothatározó (pl: fekve olvas)

•          Eredethatározó (pl: betűből kirak)

•          Eredményhatározó (pl: szűkre szab)

A jelzős szószerkezetek típusai:

•          Minőségjelző (pl: cifra beszéd)

•          Mennyiségjelző (pl: három betű)

•          Birtokos jelző (pl: a hang kiejtése)

•          Értelmező jelző (pl: Ciceró, a szónok)

A jelzők közül a minőség és mennyiség jelzőnek nincs alaki jelölője. A birtokos jelzőt a birtokoson a birtokos jelző ragja valamint a birtokszón a birtokos személlyel jelöli. Az értelmező jelzőt a jelzett szóval egyeztetjük.

A mellérendelő szószerkezet tagjai között valamilyen logikai viszony van: kapcsolatos, ellentétes, választó, magyarázó vagy következtető. A mellérendelő szószerkezet tagjai egyenrangúak, a mondatban azonos szinten helyezkednem el. A kapcsolatos mondatok tagmondatait kötőszóval vagy kötőszó nélkül fűzhetjük össze. Gyakori kötőszavai: és, meg, is, sőt, se, is-is, sem-sem, se-se, nemcsak-hanem… is. A különféle kötőszók a tagmondatok tartalmának összefüggésére mutatnak rá. Az ellentétes mondatokban olyan tagmondatok kapcsolódnak egymáshoz, amelynek tartalma között valamilyen ellentét van. Gyakori kötőszavak: de, pedig, azonban, ellenben, mégis, mégse, viszont, csak, hanem. Az ellentétes tagmondatokat kötőszó nélkül is összekapcsolhatjuk. A választó mondatok tagmondatai két lehetőséget tartalmaznak, amelyek közül választani lehet. Jellemző kötőszava: vagy. A magyarázó mondatok második tagmondata az első tagmondat tartalmát magyarázza meg. A második tagmondat tartalma kétféle lehet: vagy egy megállapítás okát közli, vagy részletesebben értelmezi az első tagmondat jelentését. A magyarázó mondat kötőszavai: ugyanis, hiszen, tudniillik, azaz. A következtető mondat második tagmondata az első tagmondatból levont következtetést fejezi ki. Gyakoribb kötőszavai: ezért, tehát, így, ennélfogva.

                                             

Nyelvtan – 13. tétel Témakör: A nyelvi szintek

A szóképzés eszközei és szerepe a szókészlet bővítésében

A szókészlet bővítésének sok módja van. Mai szavaink legnagyobb hányada ún. belső keletkezésű szó: ezek a nyelvrokonainktól való elválás után keletkeztek ősi vagy idegen eredetű tövekből való képzéssel, összetétellel vagy pedig szóteremtés útján. Az ősi eredetű elemek azonban folyamatosan és fokozatosan kiegészülnek idegen forrásból átvett szavakból.

A szóteremtésnek azt az eljárást nevezzük, amelynek során nem már meglévő elemekből jön létre új szó, hanem egy új eddig nem volt hangsor válik szóvá. Így keletkeznek, pl. az indulatszavak, a hangutánzó és hangulatfestő szavak.

A szóképzés a legrégibb időktől máig fontos eszköze a szókincs gyarapításának

A szóösszetétel is ősi lehetősége a nyelvnek. A szóösszetétellel rokon eljárás az ún. mozaikszó alkotása. Két változatát különböztetjük meg: a betűszókat, amelyek a szavak első betűjéből alakulnak, esetleg egy ejtéskönnyítő magánhangzó betoldásával, és a szóösszevonásokat, amelyek az összetett szavak egy-egy darabjából tevődnek össze.

Az idegen eredetű szavak körében megkülönböztetjük egymástól a jövevényszavakat és az idegen szavakat. A jövevényszavakat nem érezzük már idegennek, mert hangzásuk általában hozzáidomult nyelvünkhöz, alaktanilag is beilleszkedtek a mi nyelvünk rendszerébe, alapjává váltak képzett vagy összetett alkotásának. A magyar nyelv jövevényszavainak nyelvi forrásai nagymértékben összefüggenek őseink földrajzi elhelyezkedéseivel, helyváltoztatásaival, a vándorlás korában és a letelepedés után kialakul gazdasági, politikai, művelődési kapcsolataival. A jövevényszavak főbb csoportjai az átadó nyelvek szerint: A honfoglalás utáni történelmünk ismeretében érthető, hogy a társadalmi-politikai érintkezés révén a szláv és német nyelv, a római katolikus egyházi befolyás miatt pedig a latin nyelv hagyott leginkább nyomot a szókincsünkben. Olasz eredetű szavak ( pl. lándzsa, pálya, opera, freskó, gondola, mandula, mazsola, torta stb.), román jövevényszavak (pl. cimbora, poronty, kopé), némi francia hatás szóátvétellel (pl. kilincs, lakat, szekrény, mécs), egyéb pl. garzon, limonádé, rezsó.

Az ún. nemzetközi műveltségszókat nem egy nyelvtől vettük át, hanem európai áramlásuk révén több irányból is eljutottak hozzánk. Ide tartoznak a modern nemzetközi szavak, amelyeket főként a tudomány, a technika, a politikai élet, a kereskedelem, a sport területén használunk (pl. atom, energia, konnektor, rádió, bolsevik, fotel, troli, atléta, gól stb.)

A nyelvhasználatban az idegen eredetű szavak jelentős része azonban őrzi az idegenes jelleget. Ezeket nevezzük idegen szavaknak. Pl. komputer – számítógép

A tükörszavak leginkább úgy keletkeznek, hogy pl. egy idegen összetett szó elő és utótagját lefordítjuk, pl. Tiergarten – állatkert.

Nyelvtan – 14. tétel Témakör: A szöveg

A szöveg szerkezete és jelentése, a szövegösszetartó erő: jelentésbeli és nyelvi kapcsolóelemek

A szöveg a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége, egymással tartalmi - logikai és nyelvtani (grammatikai) kapcsolatban lévő mondatokból szerkesztett egész. Tartalma mindig valamilyen közlemény. Szerepe valamilyen üzenet közvetítése, amely lehet tájékoztató jellegű; személyes tartalmat kifejező; vagy a hallgatót befolyásoló, valamire felhívó szöveg. Ez a három kommunikációs szerep egy adott szövegen belül a legtöbbször egymással összefonódva jelenik meg.

Szöveg tagolása: fejezetek, bekezdések, mondatok. Az egyes részeket a nyelvtani szabályok szerinti megszerkesztettség és a logikai kapcsolatok szerinti szövegbe való beszerkesztettség jellemzi. Egyszerre vagyunk kapcsolatban a szöveg egészével és egy bizonyos részével. A rész csak az egész ismeretében értelmezhető.

A szöveg elsődleges jelentése: a szavak szótári jelentése adja.

A szöveg teljes jelentése: a szavak szövegben való elrendeződése módosítja, árnyalja az elsődleges jelentést.

Szövegkohézió az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését jelenti.
Lineáris kohézió: grammatikai összetartó erő, a tartalom egysége, előre haladása és a lezártság. A szövegben folyamatosan előrehaladva. Szöveggrammatika vizsgálja. Grammatikai kapcsolóelemek biztosítják, pl. kötőszók, rámutató szók (névmások, határozószók), igei személyrag, birtokos személyjel.

Globális kohézió: jelentésbeli összetartó erő, a szöveg egészére kiterjedő kapcsolatot biztosítja. Szövegstilisztika vizsgálja. Jelentésbeli kapcsolóelemek biztosítják, pl. a szinonimák szerepe a szövegalkotásban. A globális kohézió egyik alapja a téma. A téma és az ahhoz kapcsolódó személyek, tárgyak, fogalmak, kulcsszavak belső összefüggésrendszert alkotnak, behálózzák a szöveget. A téma folyamatos jelenlétét biztosítják a kulcsszók, az előre- és visszautalások.

Az ismétlődés az elrendezés legfőbb szerkesztési elve, jelentésbeli kapcsolóelem. Lehet teljes, vagy részleges: változat, párhuzam, ellentét, rokon értelműség. Az ismétlődés mindig együtt jár a nyelvi jel módosulásával.

Tér- és időbeli hálózat és az összefüggéseket feltáró logikai rend: Igeidők és határozók rendszere, igekötők, igeképzők, igenevek. A szavak szótári jelentése is hozzájárul a szöveg tér- és időhálózatának, valamint oksági viszonyainak kirajzolódásához. Mondatok vagy nagyobb egységek egymás utánisága: magyarázó, következtető, stb. Összekapcsolják a kimondott, vagy kitehető kötőszók.

A szöveg kifejtettsége lehet hiányos: szintagmák, mondatok, gondolatsorok kihagyása; tartalmas szónak névmással való helyettesítése. A hiány kiegészülhet belülről: a szövegösszefüggésből, vagy kívülről: a beszédhelyzetből, a beszélők közös előismereteiből. A kihagyás legerősebb a mindennapi társalgásban és legkisebb a tudományos értekező prózában.
A cím nem a szöveg része, hanem mintegy rámutat a szöveg egészére. Nyelvi megformáltság szempontjából szó- vagy szókapcsolatszerű (megnevező), illetve mondatszerű címet különböztetünk meg.

A tételmondatok azok a mondatok, amelyek alapján fel lehet építeni a szöveget. Általában bekezdésenként jelen vannak. Ha tételmondatokat kiszedegetjük, akkor kapjuk a vázlatot.

Nyelvtan – 15. tétel Témakör: A szöveg

Magán és nyilvános kommunikáció: a hivatalos iratok

A szövegek a kommunikációs színterek szerint lehetnek: magánéleti (társalgás, magánlevél, vicc, anekdota, falfirka, napló, stb.), közéleti (szóbeli: felszólás, hozzászólás, előadás, szónoki beszéd, stb.; írásos: hivatalos levél, határozat, rendelet, törvény, stb.), egyházi (prédikáció, ima, zsoltár, egyházi ének, stb.), tudományos (előadás, értekezés stb.), publicisztikai (cikk, hír, kommentár, hirdetés, riport, interjú, stb.), vagy szépirodalmi (regény, novella, dráma, dal, óda, elégia, stb.) szövegek.

A közéleti szövegek a kis- és nagyközélet színterein töltik be a szerepüket (iskola, munkahely, falu, város, parlament) írásosak, szóbeliek. Ezekben magányszemély fordul a hivatalhoz (önéletrajz, hivatalos levél, kérvény, bejelentés, panaszos levél, fellebbezés, pályázat, felszólalás, hozzászólás, előadás), magánszemély (hivatal útján) fordul magánszemélyhez (hivatalos levél, meghatalmazás, névjegy), hivatal fordul magánszemélyhez (értesítés, felhívás, határozat, hirdetmény, meghívó, felszólítás, igazolás, engedély), vagy hivatal fordul hivatalhoz (jegyzőkönyv, feljegyzés, jelentés).

A közéleti írásbeliség nyelvhasználati módja a hivatalos stílus. Jellemzői: pontos fogalomhasználat (a fogalmak tisztázása), tartalmi és formai tagolás (bekezdések, fő- és alpontok, a küldő, a címzett, a tárgy megnevezése, keltezés, megszólítás, záróformulák), tárgyilagosságra törekvés (kizárt az érzelmileg, hangulati árnyaló nyelvi eszközök használata). Több nyelvi rétegre épül: jogtudományi szaknyelvre, szakmai csoportnyelvekre, köznyelvre, irodalmi nyelvre. Szóhasználata sajátos, főleg latin eredetű műszók és hivatali kifejezések, illetve magyar műszók jellemzik. Mondatszerkesztése pontos és tömör. Stílushibák: az idegenszerűség (germanizmusok és latinizmusok), személytelenség, bonyolultság.