Tételek - Irodalom

Irodalom – 4. tétel Témakör: Életművek

Babits Mihály: Jónás könyve

Babits Mihály 1883 - ban született Szekszárdon. Jómódú polgári családból származott. Budapesten ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával. Tanári oklevelet szerzett, s rövid ideig vidéki városokban tanított. 1916 - tól tagja a Nyugatnak, majd 1929 - től haláláig a főszerkesztője. 1921 - ben feleségül vette Tanner Ilonát. Mint a Nyugat szerkesztője és a Baumgarten - alapítvány kurátora, megnyitotta a Nyugat kapuit fiatal tehetséges prózaírók előtt, de szinte haláláig nem ismeri el József Attila költészetét. Babits 1941 - ben gégerákban meghal.

Babitsban már a 30 - as évek elején felrémlett egy új háború pusztításának látomása és a torz ideológiáktól való félelem tartotta fogva. Az emberiség kultúráját és értékeit féltette a kibontakozó háborútól. Jogos volt a felismerés, miszerint az emberek elindultak az erkölcsi romlás és pusztulás lejtőjén. Ennek a fő okozója a diktatúra, az elnyomás és az emberek egymástól való elszigetelődésének növekedése. Az erkölcsi romlás elindulása mindenkit magával rántott. Babitsot az 30 - as évek közepére már csak az emberiség megmentésének momentuma foglalkoztatta. Szerette volna biztosan látni, hogy az emberekre váró jövő csak jót hozhat az emberiség és egyaránt az egész világ számára. Optimistán szeretett volna a jövőbe tekinteni, de néha ennek ellenére - persze nem véglegesen - megfutamodott az Isten által kapott prófétaszereptől és az emberiség teljes pusztulását kívánta. A teljesen romlott világ és erkölcsileg züllött társadalom hatására elképzelte, milyen lenne, ha a bibliai vízözön újra megismétlődne. Ez egyszerre elmosná a bűnt, a szennyet és az erkölcsi fertőt. A bárka csak egy igazán szabad emberpárt mentene meg egy új és jobb világ számára. A kétségek és kételyek közepette néha szeretett volna teljesen visszavonulni. Ezt tartalmazza a Vers a csirkeház mellől c. verse, amely a Jónás könyvének alapgondolatát adta. Eljátszik a gondolattal, hogy milyen lenne a domb tetejére visszavonulni és várni, míg Isten ítélkezik az emberiség felett. Azonban ezen érzés hatására sem futamodott meg soha a költői feladatvállalás elől.

1937 – 38 - ban keletkezett a Jónás könyve című műve. A négy részből álló elbeszélő költemény az Ószövetség egyik legismertebb történetének, Jónás próféta könyvének újraírása. Babits teljesen újra írta a történetet. Babits műve több lényeges ponton eltér a bibliai történettől. A címből kimarad a próféta szerepmegjelölés. Ez a hiány Jónás alakjának hétköznapian emberi voltát nyomatékosíthatja. A második eltérés Babits Jónásának esendősége: a hajó alján könyörögve kérik, hogy egy erdő szélen tegyék ki, míg a Bibliai Jónás maga kéri meg a hajósokat, hogy dobják ki a tengerbe. A harmadik eltérés Ninive városa. A bibliai Niniveiek a prófétálás nyomán megtérnek és bűnbánatot tartanak, míg Babits Jónását kigúnyolják, bűnbánatuk nem általános.

A Jónás könyve többek között azt firtatja, hogy mit tehet, illetve mit kell tennie a költőnek, ha a világot erkölcsileg romlottnak, végveszélybe sodródónak tapasztalja. Az Úr megparancsolja Jónásnak, hogy menjen Ninivébe, de Jónás ennek nem akar eleget tenni. A feladat teljesítése helyett sivatagba vágyott, ahol békesség, magány venné körül. Az első részben megismétli vágyát: „tegyetek egy magányos erdőszélre, hol makkon tengjek és keserű meggyen, békében, s az Isten elfeledjen!” Az Úr egy nagy vihart gördít Jónás szándéka elé, melyet Babits nyomatékosít is: „S kelt a tengernek sok nagy tornya akkor ingó és hulló kék hullámfalakból.”

Jónás indoklása az őt megszólító kormányos menekülésére: „Mi közöm nékem a világ bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki bajáért nem felelek én.” Jónás gyáva és rest ahhoz, hogy teljesítse az Úr kívánságát. Menekül az Úr parancsa elől, csendes magányba vágyik, ahol elrejtőzhet embertársai és az Isten elől. Úgy érzi, semmi köze nincs más emberekhez, Isten feladata róluk gondoskodni.

Jónás szánalmas ebben a helyzetben, nem tud menekülni az Úr akarata elől: Isten a hajón is utoléri őt. Jónás négy napon keresztül imádkozott az Úrhoz, amikor kivetette a cethal Jónást a szárazra. A cethalat az Úr készítette, mely azt bizonyítja, hogy az Úr hatalma végtelen. Imájában belátta Jónás Isten igazát: „ Jössz már, Uram, jössz, záraim kizárod s csahos szókkal futok zargatni nyájad.” Az Isten válaszol Jónás könyörgésére: ficánkol a cethal. Erre a mozzanatra belátja Jónás az Isteni igazát. Ahogyan Jónás a cethal gyomrába kerül, az is Isten megmásíthatatlan voltát juttatja kifejezésre: a próféta nem menekülhet el az Úr parancsa elől.

A cethal gyomrában átélt szenvedés jelképes értelmű is lehet: a „szörny - lét” egy, a világtól elforduló, a külvilágot önmagából kirekeszteni vágyó ember gyötrő magányát fejezi ki. Az Úr csak akkor engedi szabadon Jónást, amikor a testi - lelki gyötrelmek hatására megtörik annak ellenállása. Jónás kétségbeesett hangon fohászkodik Istenhez, bűntudat gyötri, majd hálától áthatott szívvel megígéri: „csahos szókkal futok zargatni nyájad”.

A harmadik rész elején Ninivébe küldi az Úr Jónást. „Kelj föl és menj, mert én vagyok az Isten. Menj, a nagy Ninivéig meg se állj, s miként éledbe írtam, prédikálj!”. A ninivei kereskedők, színészek között mondja el szónoklatát Jónás. Hangvétele fenyegető: „nagy Ninive, térj meg, vagy kénkövekkel ég föl ez a város”. Jónást kicsúfolják, kinevetik, lekezelik, lenézik. Arra következtethetünk, hogy a Niniveiek úgy érzik, hogy náluk nagyobb hatalom nincs – pénz világa.

Jónást csak annak a biztos tudata kárpótolja mindezért, hogy az Úr majd elpusztítja a várost. Elégtételt akar, bosszúvágy fűti. Szemrehányó hangon szól Istenhez, s ekkor mondja ki a próféta kötelességéről a legfontosabbat: a prófétának szólnia kell, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Isten számára fontos, hogy Ninivében legalább néhányan megtértek, ezért nem égeti le Ninivét. Jónás emiatt bosszankodik, Isten pedig érezteti Jónással, hogy az emberek fölött áll. Születnek majd új Jónások, de ő örökké élni fog. A próféta nem menekülhet a kötelessége elől. De az ő feladata nem az ítélkezés, hanem a harc az embertelenség és a barbárság ellen, még akkor is, ha a küzdelme rövidtávon eredménytelennek tűnik.

A költemény ironikus - komikus és patetikus hangnemének kettőssége végig jelen van a műben. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a szavaknak, szókapcsolatoknak, mondatoknak a száma, melyek a nyelv hétköznapi, nyersebb rétegéből való, s ezek egyértelműen az irónia eszközei. Ilyenek például a rühellé a prófétaságot, szakadós ruháját.

A stílus emeltebb, patetikus jellegét elsősorban a nyelv bibliai ódonsága adja. Igen bőven találhatók a mai beszédben már nem használatos, elavult múlt idejű igealakok, például: méne, elbocsátá, fölkele. A -ván, -vén képzős határozói igenevek gyakori használata is az archaizálást szolgálja.
A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangnemhez alkalmazkodik: egyenetlen hosszúságú, páros rímű, laza jambikus sorokból áll a költemény; gyakoriak a sorátlépések, s a rímekre sem fordít különösebb gondot a költő, pontosabban: rendszeresek a virtuózan pongyola rímek.

1939 - ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért, újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Két nagy mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a nagybeteg költő még a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik, melyeket sorsának szétesése, parttalanná válása hordalékként sodor magával. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas, ziháló versmondat (20 sor) mégis a bizakodást szólaltatja meg. Áradásszerűen ömlenek a sorok - átlépve a gátakat, ritmikai egységek határait.

Bátran, és nem bujkálva kíván megszólalni újra. A közeli halál tudata is sürgeti, hogy most már nem rest szolgaként, hanem fáradhatatlanul kövesse a Gazda, az Isten parancsait, sugalmazását mindaddig, míg lehet, „míg az égi és ninivei hatalmak engedik”, hogy beszéljen, s meg ne haljon.

Irodalom – 5. tétel Témakör: Életművek

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kosztolányi Dezső (1885 Szabadka - 1936) író, költő, műfordító, a hírlapi próza felemelője. A Nyugat első nemzedékéhez tartozott. Impresszionista és szecessziós, illetve helyenként naturalista műveket alkotott. Virtuóz verselő volt. Tagadta a költészet közéleti és politikai szerepét. Szerinte a művészet egyetlen célja a gyönyörködtetés (l’art pour l’art). Freudot olvasott, ami műveiben is tetten érhető.

Az egyetemen kötött barátságot Babitscsal, Juhász Gyulával, és Zalai Bélával. Unokatestvére Csáth Géza néven vált híres novellistává. Később a Budapesti Napló munkatársa lett. Az igazi elismerést a Szegény kisgyermek panaszai hozta meg neki. Feleségül vette Harmos Ilonát, akitől egy fiú gyermeke született. A háború alatt az Új Nemzedékben vezetett egy csipkelődően politizáló rovatot, ami sok kortársának nem tetszett az eddigi politikától való elfordulása miatt. A háború után a Pesti Hírlaphoz került, és megírta A bús férfi panaszai kötet verseit. A ’20 - as években keletkeztek regényei: Pacsirta, Aranysárkány, Édes Anna. Végül elfordult a rímektől, és szabadverseket kezdett el írni. Ady (Kosztolányi első kötetére írt) bírálatára Ady halálakor válaszolt az úgynevezett Ady - revízióban. Ezután írta meg az Esti Kornél novelláit. Kiderült, hogy rosszindulatú rákja van. Ettől kezdődően keletkeztek a számadás versei, s halála előtt még egyszer szerelembe esett (Radákovich Mária). Ez a szerelem ihlette a Szeptemberi áhitat című versét. Nem sokkal később meghalt.

Az Édes Anna című mű alapötlete Kosztolányinétől származik egy újságban olvasott hír alapján. Témája egy kettősgyilkosság, melyet egy cseléd követ el gazdái ellen. Műfaja lélektani regény: nem a gyilkosság, hanem az ahhoz vezető út érdekli. A középpontban az úr - szolga viszony áll. Az író a regényben a kor pszichológiai tudását is felhasználta. A mű 5 részből áll.

A történet előtt egy mottó szerepel, mely egy ősi latin könyörgés. Ez a könyörgés éppúgy szól Édes Annáért, mint a meggyilkolt Vizy házaspárért. Ez az ima később Moviszter vallomásában jelenik meg újra.

A regény pontos hely - és időkijelöléssel kezd. 1919. július 31. - én Kun Béla repülőn menekül Budapestről. Kosztolányi egyfajta korrajzot ad az akkori helyzetekről, de nem foglal állást se a menekülő kommunisták, se az éppen hatalomra kerülők mellett.
A megváltozott viszonyok érzékenyen érintik Ficsor urat, Vizyék házmesterét. Az eddig nemtörődöm házmester hirtelen fontosnak érzi, hogy megjavítsa a rég elromlott csengőt, hogy ezzel is bebiztosítsa állását. A csengő, mely most újra megszólal, a változást jelzi.
Vizyné egész életét a cselédek gondja teszi ki. Volt egy lánya, Piroska, akit elveszített, és ezután évekig szanatóriumban élt. Ez idő alatt a házaspár elhidegült egymástól, és Vizynének nem maradt más, mint ez a beszűkült, boldogtalan élet. Így hát kapva - kap az alkalmon, mikor Ficsor úr felajánlja neki az új cselédet. Az új cselédet Vizyné képzelete (Ficsor elmondása alapján) a tökéletességig csiszolja. Már a név is, Édes Anna, beszélő név: a kedvességre, a szeretetre utal.

Az elnyújtott expozíció után következik Anna beilleszkedése a 7. - től a 10. fejezetig. A beilleszkedés gyors, de már ez alatt is megjelennek a későbbi tragédiára utaló jelek. Anna ösztönlény, és napról - napra érzi, hogy ez a hely nem neki való (fokozás). Vizyné a mintacselédet látja benne, de ahhoz hogy Anna tényleg azzá váljon, az emberségét kellene feladnia. Az író nem részletezi a főhős belső gondolatatit, érzéseit. Kosztolányi végig rejtélyként tartja fent Anna lelki világát. Helyette sok apró sérelmen keresztül, melyek akkor még semmiségnek látszódnak, sejteti a lelki sérelmeket. Ez a módszer a freudizmusból ered.
Vizy, a mintahivatalnok, és felesége jól tartják a cselédet, de nem veszik emberszámba, egy teljesen más lényt látnak benne, mint ami valójában. Anna e szerint a kép szerint fog megváltozni, de ez a változás okozza a vesztét is. Mint egy gép, úgy fog dolgozni. A munkába menekül a tiltakozó ösztöne ellen, a megfosztott embersége és önállósága miatt.
Végül jön a gátlástalan bohém Patikárius János (11. - 14. fejezet), aki csak élvezeti cikket lát benne, és játékszernek tekinti. Mikor a fiútól becsapva, és megcsalva érzi magát, végleg kitör belőle a felgyülemlett feszültség (15. – 18. fejezet). Ám nem Jánost öli meg, hanem a házaspárt, akik ebbe az embertelen szerepbe kényszerítették. A katasztrófához illően az évszak éppen tél.

A katasztrófa egy hosszú lelki folyamat eredménye, mely a regény elején kezdődik. Anna Ficsor nyomására hagyja ott a szeretett munkát, és a Vizy ház rögtön ellenszenves lesz. Bár próbálja magába fojtani ezeket az ellenérzéseket, de az új környezetet teljesen megszokni soha nem tudja. Aztán jönnek a próbatételek, melyekkel Vizyné teszteli Anna jóságát. Ez a kegyetlen tesztelés, szintén nyomot hagy benne. Ekkor úgy látszik, mintha beilleszkedne, ám a Vizyéken lassan eluralkodó "mintacseléd mítosz" még rosszabbra fordítja Anna állapotát. Nem csak egy teljesen más embert látnak benne, hanem még mutogatják is, büszkélkednek vele, mint egy dísztárggyal. Nem is embernek, gépnek tekintik, és a legkisebb érzelmet sem mutatják felé. Végül Jancsiról naivan azt hiszi, hogy szereti őt, de Jancsi is csak kihasználja. Végül megtalálja a kéményseprőt, aki feleségül akarja venni, de erről meg Vizyék nem akarnak hallani, hisz félnek, hogy elveszítik a "tökéletes" cselédjüket. Így a szeretetre éhes Annának továbbra is csak a teljesen közömbös, és megalázó Vizy ház marad. Ez szinte a végtelenségig gyötri, és az utolsó csepp a pohárban Jancsi mással való hetyegése lesz. Annából kitör a szeretet éhség, és megöli nyomorúságos helyzetének megteremtőit: a Vizy házaspárt.
Anna nem menekül el, pedig volna rá lehetősége. Bevallja a tettét. A bűnügyi bizottság nem érti a tett miértjét, melyet végül Moviszter, a keresztény humanista doktor, vallomása fejt meg (19. – 20. fejezet). Ő az egyedüli, akit érdekel a lány sorsa, és aki nem saját érdeke szerint cselekedett. Moviszter Kosztolányi szócsöve is egyben. Ő az egyedüli értékember a többi érdekemberrel szemben. A regény tanulsága, hogy az emberi bajokra nem lehet politikai, vagy intézményes megoldást találni. Csak egy megoldás van: az irgalom.

Végül ismét a történettől különálló (utolsó) fejezet következik, mely a Kun Bélás első fejezettel keretbe foglalja a történetet. Ebben a részben maga Kosztolányi is megjelenik. Az előbb említett két keret, és a középső, tízedik fejezet (Anna, a mintacseléd) egy - egy legendát tartalmaz.

A regényből film is készült Fábri Zoltán rendezésében (1958, fekete - fehér).

Irodalom – 6. tétel Témakör: Életművek

József Attila szerelmi lírája

József Attila 1905. április 11 - én született Budapesten. Apja, József Áron elhagyja a családot, az egyedülálló anya, Pőcze Borbála nem tudja ellátni a gyerekeket, ezért nevelőszülőkhöz adja őket Öcsödre. Anyja halála után nővére férje gondoskodik róla. 1923 - ban Makón leérettségizik, majd Pesten és Bécsben tanul, de a tanulmányait nem fejezi be. Tanári pályáról eltanácsolták, így alkalmi munkával látja el magát Bécsben. Ekkor közel kerül az illegális kommunista mozgalomhoz, versein erős szocialista vonások érződnek. 1928 - tól szerelem fűzte a jómódú polgárcsaládból való Vágó Mártához, ám a lány hosszú angliai tanulmányútja eltávolította őket egymástól. 1930 - ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Élettársával, Szántó Judittal nagy szegénységben éltek Judit kétkezi munkával keresett jövedelméből. 1935 - ben pszichoanalitikus kezelője, Gyömrői Edit iránt támadt benne tragikus szerelem. 1936 - ban végleg különvált Szántó Judittól, felújult kapcsolata Vágó Mártával.

A Szép Szó egyik szerkesztője lett. A Baumgarten - alapítványból segélyt, majd jutalmat kapott. Nagyon fáj (1936) című kötete sem hozta meg a várt elismerést. 1937 tavaszán szerelmes lett Kozmutza Flórába. Még az év nyarán a Siesta szanatóriumba került; november 4 - én nénjei vették magukhoz szárszói panziójukba. December 3 - án a szárszói állomáson tehervonat kerekei alá vetette magát. 1938 - ban posztumusz Baumgarten - díjat kapott. Méltó elismerése is ekkor kezdődött. 1948 - ban életművét Kossuth - díjjal tüntették ki.

A kései költészetének egyik fő témája volt a szerelem. Szinte minden formáját megjeleníti verseiben, a kamaszszerelemtől a felnőttszerelemig mindent. Leghíresebb szerelmes verse az Óda.

Első szerelme a makói kollégium igazgatójának a lánya volt, Gebe Márta, aki nem viszonozta érzéseit. Emiatt a költő öngyilkosságot kísérelt meg. Neki írta a Csókkérés tavasszal című versét. A műben a frissesség, a tiszta szerelem érzékelhető, a játékosság, dallamosság.

1927 - ben Párizsból hazatérve ismerkedett meg Vágó Mártával, második szerelmével. Apja engedélyezte a kapcsolatot, a társadalmi különbségek ellenére. Az apa állást szerzett neki, azonban amikor Márta egy évet Londonban töltött, kapcsolatuk megszakadt. Hozzá írta a Ringató és a Klárisok című verseit.

József Attila húszas évek végi költészetének talán legtökéletesebb alkotása a Klárisok, a poésie pure elveit érvényesítő törekvéseinek mintapéldánya: „tiszta költészet, ironikussá torzítva”. Témáját tekintve szerelmes vers, disszonáns hangokkal. A Vágó Márta - szerelem megannyi ellentéte összpontosul benne: „nemcsak a szerelem, a megkívánás állandó feszítése, nemcsak a be nem teljesült szexuális vágy kínzása, hanem társadalmi és társasági feszültség: származás, neveltetés, környezet, viselkedés, életforma és modor, ideálok és szokások, politikai és kulturális elképzelések bonyolult szövedéke” (Szabolcsi Miklós).

A Klárisok egyfelől látványleírás: a vele szemben álló kedvesnek előbb a nyakán, majd mellén, derekán, végül „szoknyás lábán” fut végig a tekintet. Másfelől a látványok egymásra vágásával érzékelteti a kettejük közti távolságot, kapcsolatuk reménytelenségét - anélkül, hogy egyetlen reflexiót is fűzne valamelyik látványelemhez. A költő ékszerrel, dekoratív ruhadarabokkal feldíszítve ábrázolja kedvesét. A klárisokat két lépésben átminősíti: bizarrá, majd rúttá változtatja, hogy a maga szintjére fokozza le a kedvest, ily módon közelítse magához. A groteszk udvarlás oka csak utóbb, a második versszak végén válik érthetővé: az ő nyakában ugyanis nem klárisok vannak, hanem kenderkötél. A durva ellentét az én szegénységét hangsúlyozza, a kenderkötél pedig - emellett még - végzetes elveszettségét is.

A harmadik szakaszban a megkívánás, a negyedikben az elmúlás a meghatározó gesztus; a feszítő ellentétnek immár nem a társadalmi távolság, hanem az idő múlása a legfőbb kiváltója. Egyetlen szó megváltoztatása (ingása - kongása) elegendő annak érzékeltetéséhez, hogy miképp fordul visszájára a reményt sugárzó kép: a csábtánc után szinte azonnal megszólal a lélekharang.

Kozmutza Flórával 1937 elején ismerkedtek meg. József Attila pontosan tudta, hogy az egyén számára csak a kis közösségek nyújtotta biztonság, harmónia nyújthat védelmet. Ezt vélte megtalálni Flórával való kapcsolatában.

Alapvető a különbség az Edit és a Flóra kapcsolat és versek között. Az előbbiben meghatározó a pcihoanalitikus beteg viszony, és az analízis során feltáruló tépettség a versekben is jelen van. A Flóra kapcsolat két ember normális, szokásos ismerkedése, egymással, és szinte természetes hogy nincs köztük minden kérdésben összhang. A költő mégis valóságnak veszi a kezdetben vágyott képzetet, vagyis nemcsak ő szeret, de őt is szeretik. Megismerkedésük évében József Attila már állandóan a halál képzetével viaskodik. A halál menekülés is lehet az élet krízishelyzeteiből, ugyanakkor az életösztön és az élet tudata a halál elől való menekülésre is késztet. Ez figyelhető meg a Flórának című versben. A vers két sora („mert jó meghalni,”, „mert szeretsz, és nyugodtan alhatom”) két lehetőséget, két megoldást vet fel. A halál is és az életet adó szerelem is egyenrangúan van jelen a versben. A szerelmi beteljesülés és a halál egyaránt vágyott állapot. A szerelmes férfi a léten túli állapotból tekinti önmagát is, szerelmét is, de nem csak a jelenben. Emlékeket, életképeket láthatunk a kamaszkorból, például, amikor hajóinas volt. A Duna emlékképe is a mindenséget és az életet idézi. A vers világokat - virágokat rímpárja az ómagyar Mária siralmat idézi fel, és ez által a Fiú halálát. Márpedig József Attila költészetében központi szerepe van az anya - fiú kapcsolatnak.

A Flóra című vers számokkal elkülönített részekre tagolódik. Az alcímek azonban azt jelzik, hogy a részek között lazább jellegű a kapcsolat. Eltérő a ritmusuk és formájuk. Azt akarja bemutatni, hogy mi mindent tud a szerző. A Flóra versekben kulcsszerepet kap a harmónia képzete, amely mindvégig jelen van. Összességében ez azt mutatja, hogy ez a kapcsolat valóban döntő program, a beteg ember és a költő számára.